Regények - 69.oldal

A lány kézfogást talán még sosem élvezett így, bár ezt magának sem akarta bevallani. Igaz a fárfi teljes arcát még nem látta, csak a szemeit, de úgy gondolta, hogy akinek ilyen a pillantása annak a külseje is lehengerlő, bár ez a modoráról nem mondható el.
Igaziból maga sem tudta miért gondol ilyenekre, hiszen látszólag a férfi a bátyjával egykorú, tehát idős hozzá, lehet hogy van kapcsolata és...

Susanna Glad a homokos tengerparton ülve figyelte ahogyan az ég alja narancssárga majd bíborvörös lesz, végül pedig lemegy a nap. A lány összekulcsolta kezeit a térdén és figyelte a messzeséget, gondolatai pedig messze elkalandoztak.
Kaliforniában lakott, imádott itt élni... de egy valami hiányzott az életéből. A szerelem...

Mire az idegen megfordult, az újonnan érkezett férfi egy döféssel átszúrta a mellkasát. Az elengedte a lány haját, és térdre hullott. A teste egy pillanatra felizzott, aztán egy kupac hamuként omlott a földre. Amelie azt hitte egy pillanatra, hogy káprázik a szeme, így gyorsan egy kukához hátrált, leült a macskaköves útra, és csak a szemét meresztgette...

Ebben az írásomban tisztelegni akartam b. Temesvári Pelbárt előtt, aki szerintem a középkori skolasztikus irodalom csúcsát képviseli: felépítése, hosszadalmas körmondatai a középkort képviselik, de gondolatai, megfigyelései szinte a XX. század lélektani megfigyeléseit idézik. Művei közül mai szemmel talán a Példázatok a leginkább élvezhetők a mai olvasóknak, ennek stílusát vettem alapul ezen írásomhoz.

Nagyon szerény körülmények közt, mégis jól elvoltunk, mert ahogy szokás mondani: Mindenütt jó, de legjobb otthon. Ez számomra új. Ezen nem kell sokat filoznom, bármit is mond Airon, elszökök innen. Na és ha nem tévedek, akkor Mrs. Lakroa segíteni fog, mivel úgy tűnik, nagyon nem kedvel. Már csak azon kell gondolkoznom, hogyan ússzam meg az estélyt, mert semmit sem tudtam róla azon kívül, amit olvastam. Nem tudtam se táncolni, se olyanról beszélni, ami nemesek témája...

Már harmad napja nem volt senki sem nálam, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek a temetőbe és meglátogatom Mayát és Mirit. Szépen rendet raktam a sír körül, friss virágot tettem és gyertyákat állítottam. Haza fele azon gondolkodtam, ki készíthette a sírokat, mert mikor a fiúk jöttek át, egyszer azt mondták, elintézték a sírokat, de hiába kérdeztem hogy ki volt ők sem tudták, csak azt, hogy eltemették a hamvaikat. Bárki is volt, hálás voltam neki...

Vellyn, már készülődött az útra, mikor benyitottak hozzá csoporttársai, akikkel gyerek kora óta együtt nevelkedett. Örült, hisz társai közül sokan átmentek a vizsgán, de amikor egyedül volt búskomorsággal nézett maga elé és azon csodálkozott, hogy hogyan feküdhetett ki ilyen gyorsan. Nem értette, hogy a technikája mért nem égette el az indákat, és azt sem értette, miként tudta ilyen fürgén elkerülni a támadását az ellenfele...

Nos, erről a történetről annyit kell tudni, hogy nem egyedül írtam, és nem tudom megjelent-e már itt. Csak a vélemények érdekelnek. Első nekifutásra egy prológus és az 1. fejezet.

Hex hat évvel idősebb bátyja, Vis őrmester volt a századnál, Lis, a húga, pedig egy egyszerű közkatona volt. Ő csak néhány hetes kiképzést kapott, így aztán magasabb rangot nem is szerezhetett. Hex szerette volna a saját alakulatánál tudni húgát, akit viszont a század törzs- és főtörzsőrmesterei nem engedélyeztek, mondván családtag és kivételes helyzetbe kerülne az ilyen közvetlen irányítás esetén...

Apa a város (falu) terén, a Perfidy Square egyik kis tömbházában lakott, a földszinten. A tér nem volt nagy, és a felét elfoglalta a könyvtár. Calebbel beléptünk a tömbház központi kertjébe, és elindultunk a körlépcsőn. Apáé volt a második lakás. Becsöngettem.
- Pillanat! – kiáltotta ki apa, és nem sokkal később kitárta az ajtót. Kék szemében leheletnyi öröm csillant.
- Eljöttél? Davelgh már itt van. Szia Caleb - mondta vidáman. Rég láttam mosolyogni, most azonban szája...