Regények - 69.oldal

– Ötvenkettőben osztályellenségként deportálták őket vidékre. Így kerültek Szolnokra. Dibáczi éjjeliőrként helyezkedett el az akkor épült bútorgyárban. Lili pedig a helyi népboltban lett eladó. Hétvégeken bementek a Tisza Szállóba szórakozni. Olyankor fiákeren hajtattak hajnalonta haza. Karácsonyeste, húsvétkor, jeles ünnepeken átlátogattak hozzánk. Ő, Dibáczi báró volt az én drága, örökké vidám, elegáns keresztapám...

– Hát téged, mi szél fújt erre Csulám?– fordult hozzá nagyapám két sercintés között. – Csak nincs tán valami baj nálatok? Csula lehorgasztott fejjel nyögte ki: – baj, az van, csőstől. Csak Viktusnéném tud rajtam segíteni. Meg kellene erősíteni a férfiasságomat, mint a Börcsöknek is tette. Mamám összecsapta tenyereit és felszisszent, mint akit a kígyó csípett meg.
– Csak, nem…?
– De, igen: nősülés előtt állok! – Húzta ki magát teljes terjedelmében a Csula...

– Történt egyszer, hogy a vajdának született egy gyönyörűségesen szép lánya. Hetedhét országban híre ment a szépségének. Eljutott a maharadzsához, Abdullahhoz is a híre. A maharadzsa magához rendelte őket, de a vajda visszaüzent, hogy a cigányoknál az a módi járja, hogy a kérő jön lánynézőbe hozzájuk, nem fordítva. A maharadzsa vándorköszörűsnek öltöztette be a legkisebb fiát, akinek a szépséges cigánylányt szánta és elküldte a cigányokhoz...

Ez a büdös tó ott volt már időtlen idők óta. Hogy került oda, senki sem emlékszik. Egyszer csak itt termett és itt van az óta is. Beszélik, lehet, hogy az ördög műve. Belzebub helyezte ki ide a kénköves pokolból. Azért bugyog belőle fel a kéngőz. Még amikor a cukorgyárnak, híre-hamva sem volt már a törökök is ide jártak a reumájukat kezelni a büdös tó kénes, meleg vizére...

Pár évvel a háború után meghalt a falu és város széle közötti senki földjén lakó állami dögteres. Mivel fehér ember nem vállalta ezt az igen nehéz és felelősségteljes munkát, az egyetlen jelentkezőt: Bogdán Jakabot választották meg állami dögteresnek. Jakab hat elemit végzett, alapműveltségre szert tett cigányember volt. Családjával azonnal beköltözött a dögteres portára...

Valóban, a gyökerekhez kell visszanyúlni, ahhoz, hogy megértsék a természethez, az emberekhez fűződő bensőséges viszonyomat, egyéniségem legrejtélyesebb, mozgatórugóit, kapcsolatrendszerét, mely grafomán, örökké kíváncsi egyéniségemet kialakította. Fantázia és mesélő képességemet anyai nagyszüleimtől örököltem. Mindketten ragyogó mesefák voltak...

A lány kézfogást talán még sosem élvezett így, bár ezt magának sem akarta bevallani. Igaz a fárfi teljes arcát még nem látta, csak a szemeit, de úgy gondolta, hogy akinek ilyen a pillantása annak a külseje is lehengerlő, bár ez a modoráról nem mondható el.
Igaziból maga sem tudta miért gondol ilyenekre, hiszen látszólag a férfi a bátyjával egykorú, tehát idős hozzá, lehet hogy van kapcsolata és...

Susanna Glad a homokos tengerparton ülve figyelte ahogyan az ég alja narancssárga majd bíborvörös lesz, végül pedig lemegy a nap. A lány összekulcsolta kezeit a térdén és figyelte a messzeséget, gondolatai pedig messze elkalandoztak.
Kaliforniában lakott, imádott itt élni... de egy valami hiányzott az életéből. A szerelem...

Mire az idegen megfordult, az újonnan érkezett férfi egy döféssel átszúrta a mellkasát. Az elengedte a lány haját, és térdre hullott. A teste egy pillanatra felizzott, aztán egy kupac hamuként omlott a földre. Amelie azt hitte egy pillanatra, hogy káprázik a szeme, így gyorsan egy kukához hátrált, leült a macskaköves útra, és csak a szemét meresztgette...

Ebben az írásomban tisztelegni akartam b. Temesvári Pelbárt előtt, aki szerintem a középkori skolasztikus irodalom csúcsát képviseli: felépítése, hosszadalmas körmondatai a középkort képviselik, de gondolatai, megfigyelései szinte a XX. század lélektani megfigyeléseit idézik. Művei közül mai szemmel talán a Példázatok a leginkább élvezhetők a mai olvasóknak, ennek stílusát vettem alapul ezen írásomhoz.