Kékmadár - 5

Csula bácsi házassága

Lakott a környékünkön egy sváb öreglegény: a Fejgli Gyula, de mi csak Csulának hívtuk. Ugyanis, rettenetes akcentussal beszélt magyarul és a Gyula nevet Csulának ejtette. Úgy ragadt rá a neve, mint a szamárra a fül. Csula bácsi egy aranyszívű, segítőkész emberke volt. S ami nem elhanyagolható a szabó szakmában, mindent tudott. A környék összes szegénye hozzá hordta a gönceit átalakíttatni. Télikabátokat ki és befordítatni, nagyobb ruhából két kisebbet varratni. Ha elhalt egy idős ember, a vőlegényruhájából két kisebbet készítetni az élőknek,a kis unokáknak.

Mindent meg tudott varrni. Bagóért dolgozott, mégis volt pénze a bukszában, sose küzdött pénzzavarral. Alacsony, vékonypénzű emberke, amolyan szabó típus volt. Hegyes, előreugró álla csaknem összeért nagy svábos krumpli orrával. Vékony ajkait összepréselte, melytől úgy nézett ki, mintha az arcát keresztben egy vonallal kettévágták volna. A varrógép és a szabó asztal között élte le élete nagyobbik részét. Varrást fejtő kezei úgy jártak, olyan gyorsan, mint a motolla. Közben szívesen beszélgetett velünk, miközben vedlett ruhaneműnk megújításán fáradozott.

Csula bátyámhoz szerettem eljárni. Két tanyára lakott tőlünk a vámház mellett. Ez úgy volt, hogy tőlünk jó egy kilométerre kezdődött a város. Ott állt a vámház, abban lakott a Vámos, becsületes nevén Kézér. A vámház arra szolgált, hogy a kövesúton a város piacára szekerező Tószegiektől, Vezsenyiektől és tanyagazdáktól beszedjék az útvámot. A vámház mögött volt a bútorgyár, ami a háború előtt ládagyárnak álcázott hadiüzemként működött. A háborúban átalakították és járványkórházként üzemelt. A front elvonulása után ebek harmincadjára került, a ruszkik tanyáztak benne és lepusztították az épületeket. A hatalmas üzemcsarnok azonban épségben maradt. Ebben alakult meg a Tisza Bútorgyár 51-ben, és az óta is üzemel. Tehát, a vámház és a posta között volt a Csula háza.

A műhelyt egy hatalmas szabóasztal uralta. Tulajdonképpen még az apja készítette, és a szakmával együtt Csula bácsi azt is megörökölte tőle. Az asztal mellett a varrógép, endliző, orsózó és más kiegészítő eszközök, hátul a vasalódeszka foglaltak helyet. A falon fogasok, a javításra váró ruháknak. A sarokban egy hatalmas, vedlett, gödrös dívány, amin fekete, kandúrmacskájával: Fricivel osztoztak. Elsősorban ezért a macskáért szerettem oda járni. Macskaimádatomat a cica is értékelte, mert amint hanyatt vágtam magamat a díványon, máris ott termett és a hasamra feküdve, kéjesen hagyta, hogy nyakát, fültövét vakargassam. Az udvaron, egy porolórúdon a méretesen hosszú farkú pávakakas trónolt, mellette a kerítés tetején gyöngytyúkok társaságában, nőstény pávákból álló háreme gubbaszkodott, arra várva, hogy a háremúr megciceréssze’ őket.

Senki sem tudott olyan szivböljövően felkacagni, mint a Csula. Keseűarcából, mint a keselyű sipítása, sípolva buggyant ki az egeket verő, sátáni kacaj. Hogy honnan volt az ismeretség? Csula bácsi apai nagyapám tarokkpartnere volt. A városi kaszinóból keltezett a barátságuk, még a háború előttről. Nagyapám marhakupecként tekintélyes embernek számított a környéken. Hatalmas bukszájában élére állított nagy hasú bankók, sorakoztak. Ebből a gazdagságból kitanítatta mind a hét gyermekét. Mindnek szakmát adott a kezébe. Csak a legidősebb fia, örökölte meg az öreg tanyát, a hozzájáró földekkel együtt. Ő, maradt az eke szarvánál. Apám, a legkisebb, esztergályos lett, a bátyja Béla, repülőgép technikus, Annus nénénk, a Nusi, varrónő, Bözsi nénénk apáca, Piri nénénk postatiszt, két másik bátyja pedig elesett a fronton…

Hetvenévesen, a világégés után felhagyott a gazdálkodással, és a Csula háza mellett építkezett. Ebben a nagy kőházban laktak nagyanyámmal, a Szaros Piros melletti portán. Csula bácsi minden hétvégén belátogatott a kaszinóba, és ott kártyáztak nagyapámmal és barátaikkal. Aztán, hogy egymás mellé épülve szomszédok is lettek, a barátság még jobban elmélyült. Csula bácsinak volt egy lakója, szerelme élete napsugara a Bódi. Ez a csinos arcú szőke fiú, lecsúszott egzisztenciaként Csulánál múlatta az időt, jobb napokra várva. Apja cukrászatát elrekvirálták, őt pedig ferde hajlamai miatt a család kitagadta. Mivel azonos hullámhosszon rezegtek Csulával, hamar egymásra hangolódtak. Bódi mesterien értett a hangszerekhez. Hangszerkészítőnek tanult eredetileg, de nem fejezte be az iskolát, viszont a zongorahangoláshoz, hangszerek reperálásához kitűnően értett. Nem lehet csodálkozni rajta, hogy a Csulát így magára hangolta!

Úgy éltek ők, boldog együttlétben, mint egy szerelmes pár a paradicsomban. Apa-fiúként szerették egymást. Hogy aztán ebben a nagy szeretetben kissé továbbmentek, és elmélyítve, olthatatlan szerelembe estek egymás iránt, istenem! Van ilyen. A porta másik felén lakott a hadiözvegy Mariska néni, aki zöldséges kofaként kereste kenyerét. Ő mosott, főzött a két férfira. Tulajdonképpen úgy éltek ott, mint egy család. Hát ide látogattam el én apró üzenetekkel, varrni valók házhoz szállításával. Csula mindig egy forintot adott, ha egy készruhát hazaszállítottam a megrendelőnek. Jó, kis kereset-kiegészítésnek számított ez akkoriban.

Mint mondottam szerettem ott időzni, a Csula történeteit hallgatni, nagyokat kacagni Csulával, a Fricivel és Bódival együtt négyesben. Nappal a macska és vendégként én, éjjel meg Csuláék birtokolták a családi díványt! Hetente kétszer muhart vágtunk a réten unokatestvéreimmel, és egy-két zsákkal elfuvaroztunk Csula nyulainak. Többször kaptunk vágnivaló nyulat tőle. Csula, mindig bőkezűen megfizette a munkát. Hiszen tudta, hogy ő a szabó asztaltól nem mozdulhat el, mert sokkal többet keres, mint a hiábavaló boltba járkálással, csipri- csupri ügyek intézésével, nyúlól takarítással és egyebekkel. Ilyen alantas dolgokra egy lecsúszott úriszabó nem fecsérelheti az idejét, nemigaz?

Mindennek a bukéja az volt, amikor szombaton esténként a Csuláék, apai nagyapámmal átjöttek hozzánk anyai nagyapámmal tarokkozni. A csapat olykor Pubival, a púpos hátú órással és Böszme Bálinttal egészült ki. Ilyenkor a vacsora után mink már lecsutakolva a kemencepadkán szárítkoztunk és kíváncsian figyeltük a konyhában kártyázókat. A kemencében mamám pecsenyét, lángost, vagy éppen sütni való tököt sütött a kártyázás közben megéhezőknek. Természetesen nekünk is került egy-egy falat a szánkba. Feledhetetlenek voltak ezek a kártyacsaták. Fogyott a golyhói, a tepertős pogácsa. Papának mindig ott ült a térdén kedvenc, szerencsehozó macskája a Juliska. Ő általában szótlanul szívta a csibukot és nagy komolyan tette-vette a lapokat. Néha megeresztett egy-egy adomát, vagy kérdést a körötte ülők felé.

– Hát, aztán, hogy is volt a nővel Bódi?
– Mán’ mellikkel’ István bátyám?– kérdezte fülig vörösödve Bódi.
– Mellikkel’, mellikkel’, hát, akinél csütörtököt mondtál?
– Csak nem, hogy a Piroska naccságára’ gondol kend?
– Mér, volt másik is?– kérdezett vissza gonoszul papa.
– De, muszáj ezt István bátyám?– ódzkodott Bódi, de nagyapa leintette.
– Na, rajta, ki vele, hogy s mint volt a Szaros Pirossal!

Bódi húzódozva bár, de neki kezdett a beszámolónak. A kártyázók a lapjárás mellett fél füllel Bódira is figyelve, sűrű poháremelgetések közepette a beszámoló végén óriási hahotában törtek ki. Volt is min nevetniük.
– Szóval az úgy volt, hogy a Gyula, általküldött a Piroskához.
– A Szaros Piroshoz – tette helyre Bódi emlékezetét nagyapám, és mi már ettől is dőltünk a kacagástól. El kell itt mondanom, hogy honnan szerezte a Piroska néni ragadványnevét. Hadiözvegyként el kellett tartani a két gyermekét. Így, hát mit tehetett,a szükség nagyúr. Zeignadrágot, gumicsizmát húzott, kalapot tett a fejére, szivart a szájába és elindult a sráfkocsival a környékbe trágyát felvásárolni.

A környékbeli nyúltelepek, csirke farmok, és egyéb kisgazdaságok elfekvő készletét felvásárolta fillérekért. Komposztálta a cukorgyári zagy tőzegjével és a kész trágyát méregdrágán eladta a gazdálkodóknak. Ebből épül a hatalmas kőháza a Leidekker borbélyműhelye mellett. Úgy feszített a bakon, mint a Bögi biró. Mindenki csak a Szaros Pirosként emlegette Mindenesetre Piros, megmutatta, hogyan lehet a szarból várat, akarom mondani, házat építeni.

– Gazdagon kiházasította gyermekeit. Emlékszem a szépséges Évike lányára, de sokat hancúroztunk vele a szénakazlakban. Hatalmas termete mellett erősen bajuszosodott, sőt azt is megmerném kockáztatni, hogy serkenő szakállát a Leidekerrel hetente tövig borotváltatta, hogy mégse hasson annyira rútul. Biztosan volt neki valami hormonzavara. Úgy mondják, erre hogy túltengett benne a férfihormon.
– Egyik este üzent a Piroska naccsága, hogy mennék-e által hozzája, mert ellik az anyakoca. Segíteni kellene az ellésnél. Ahogy ott virrasztunk a disznó mellett erősen, kínálgatott borral, pálinkával. Tudják, nem vagyok én ilyesmihez szokva. Elbódultam tőle, na. Mikor már kellően betőtekezve, mindketten felhevültünk, elkezdi kigombolgatni a sliccemet.
– És, erre te, na, bökjed mán ki micsináltál, te rozmaringos vőlegény?
–Hát, mit csináltam volna: tiltakoztam. A kezeimmel, mindig odakaptam a szemérmem elé! Eltakarni a micsudámat!– a kacsanyomorítódat. Valld be, nem szégyen az, félsz a nunától!– hergelte Pubi, az órás. Bódi ügyet sem vetve rá, rendületlenül folytatta a beszámolót, de elébb visszavágott Pubinak.

– Majd, maga is félne, ha látta volna azt, amit én láttam!
– Mi abban olyan félelmetes, he verte hátba mamám incselkedve.
– Viktusnéném, maga még olyat nem látott! Csupa szőr az a némber a segge partjától a mellye’ közepéig! Akkora burzsintja van neki, hogy a fűkasza elakadna benne!
– Erre aztán mindenki felkapta a fejét, és senki sem figyelt már a lapjárásra. Kíváncsi tekintetüket Bódira függesztették.
– Szóval a vehemens némber felajzódva, vérbeforgó szemeket meresztve rám, egyik kezével a nyakamnál fogva megragadott, a másik kezével, egy rántással letépte rólam a gatyát. Ledobta a pongyoláját és máris ott térdelt a hasamon.

Úgy magasodott fölém, mint a Gellérthegy! Mint egy szőrös gorilla majom. Uramisten, ha ilyen a női nem, akkor maradok a Csulánál! De nem volt gondolkodásra sok időm, mert a Piros munkába vett. Rám hasalt, a bögyörőmet beerőszakolta a női szervébe és úgy magába szívott, mint a borjú a tehén csöcsit. Nem tudom, mivel itatott az meg, de úgy állt a palavesszőm, mint isten kardja Attila kezében, amikor rohamra indult a rómaiak ellen. Valósággal kifejte belőlem a magomat. Kifacsart, mint a citromot. Aztán lefordult rólam, hanyatt vágta magát a díványon és vad horkolásba kezdett. Úgy sípolt, mint a 424-es gőzmozdony. Nekem befellegzett. Örökre megutáltam a női nemet! Magamra kapkodtam gönceimet aztán odahagyva csapot, papot megszöktem tőle.

– Te sem nősülsz meg egyhamar, te szegény! – adta alá a lovat Böszme, a suszter.
– Nem is kell neki nősülnie, amíg engem lát! – veregette meg Bódi kipirult orcáját Fejgli. – Igaz-e, Bódikám, elvagyunk mi ketten, mint a befőtt, ugye?
– Igaz, igaz, jól megvagyunk mi a Csulával kettesben. Nem kell oda senki sem közibünk! Csak bezavarna az életünkbe.– Hát bizony, jó meghúzódni az öreg fa árnyékában– adta alá a lovat Pubi és ezzel mintegy zárszóként berekesztették a kártyaestet. A petróleumlámpa üvege is bekormozódott, ideje volt hazatérni. Mamám kitárva a bejárati ajtót és a két ablakszárnyat kicsapatta a beszorult dohányfüstöt. A vonóval kihúzta a hamut a kemence szájából. Aztán mindenki nyugovóra tért

Hamarosan felgyorsultak az események. Éppen a vasárnap délutáni fürösztés volt nálunk. Leidekker is szorgalmasan munkálkodott. Papámat megborotválta, fejét kopaszra nyírta, aztán minket vett sorra. Egyszerre léptek zaja verte fel a gangot. Kinyílt a bejárati ajtó és a Fejgli Csula állt az ajtóban.
– Agyonazisten!– köszönt ránk és a teknőben meztelenül álló unokabátyám fenekébe csípett. Kezet fogott nagyapámmal, aki hellyel kínálta. Kényelmesen elhelyezkedett a kopott vesszőfotelban és egyhajtókára kiitta a kezébe nyomott pálinkáspohár tartalmát.

– Hát téged, mi szél fújt erre Csulám?– fordult hozzá nagyapám két sercintés között. – Csak nincs tán valami baj nálatok? Csula lehorgasztott fejjel nyögte ki: – baj, az van, csőstől. Csak Viktusnéném tud rajtam segíteni. Meg kellene erősíteni a férfiasságomat, mint a Börcsöknek is tette. Mamám összecsapta tenyereit és felszisszent, mint akit a kígyó csípett meg.
– Csak, nem…?
– De, igen: nősülés előtt állok! – Húzta ki magát teljes terjedelmében a Csula.
– Aztán kit veszel el hagy, halljam?
– Hát a Mariskát.
– Mért lett ez annyira sürgős egyszerre. Hát nem jól megvoltatok eddig papír nélkül is? Mire házasodnál, a semmire?
– Ez azért nem úgy van Viktusnéném, van egy szép, nagy családi házam, hatalmas portával, jó iparos szakmám…
– Csak éppen andungod nincs a nőkhöz, te szegény pára!

– Ez most másodlagos dolog, nem számít. Össze kell házasodnunk, punk-tum! Pártfeladat! A Mariska bátyja a Dikó elvtárs, mint megyei titkár Mariskanénit is bevonta a politikába. Kinevezte a Párt Nőtagozatán belül a helyi MNDSZ titkárává. Mondván, hogy sarki zöldségesként az egész Fodor telep asszonyai nála vásárolnak, igy közvetlen kontaktusban van a néppel. Első kézből szerezhet információkat a hangulatváltozásokról. Megbízható informátorokra van a hatalomnak szüksége.
– Dejszen’ nem is vagytok párttagok?
– Maga téved, Viktusnéném!– húzta elő mellényzsebéből a piros könyvet nagy büszkén Leidekker. – Beléptettek bennünket a pártba visszamenőleges hatállyal. Viszont a kinevezésnek az, az ára, hogy ebben a beosztásban erkölcsös családi életet kell élnie a Mariskának. Példát kell mutatnia, mert hogyan szorítsa rá a kommunista erkölcsre a magyar nőket, ha ő meg vadházasságban él egy öreglegénnyel?– ej Csula, de nagyot fordult veled a világ!– szólalt meg nagyapám– azt hittem, hogy rendes ember vagy, de most már kezdek kételkedni benned! – sercintett egyet a köpőbe undorral.

– Maga még nem hallott olyat, hogy a kényszer nagyúr? Na, ha magát is megfenyegették volna, hogy leállamosítsák, elveszik a műhelyét, házát, ha nem cselekszik úgy, ahogy ők diktálják, mit tett volna?
– Háát, van benne valami– vakarta meg fültövét elbizonytalonadva nagyapám, és félig-meddig igazat adott a Csulának. Leidekker azonnal lecsapott.
– Akkor lőttem a Bódit! Megveszem tőled, meglásd arany élete lesz mellettem. Nem maradhat egy fiatal házaspárnál ötödik keréknek világ csúfjára, belátod ugye Csulám!
– Vidd ördög, ha a tied!– legyintett lemondóan a Csula és ezzel témát váltott.– Viktusnéném, meg tudja erősíteni a libidómat?
– Aztán mikorra kell helyrebillentenem a gerjedelmedet, had hallom!
– Minél előbb, annál jobb. Három hét múlva esküvő kell, legyen. Dikó lesz a Mariska tanúja, nekem meg a Leidekker!
– Köszönöm a megtiszteltetést.– válaszolta meghatódva Leidekker. – akkor mikor vihetem a Bódit?
– Akár már ma este is áthurcolkodhat hozzád… Lemondok róla. Nekem már teljes gőzzel a házasodásra kell koncentrálnom.
– Kezet rá!– kiáltott fel örömében Leidekker és a Csula tenyerébe csapott.


Ahogy közeledett az esküvő napja, úgy nőtt az izgalom a környékbeliekben. Mindenki szorított a Csulának, találjon vissza a rendes kerékvágásba a nemi élet területén. Hiszen csak hálával gondolhattak a sok ruhavarrás, kabátfordítás és egyéb munkálatok által. Istencsapása lenne, ha csődöt mondana, semmi sem lenne a házasságból és elrekvirálnák a műhelyét. Mamám, összefogva Lojzival intenzív terápia alá vették Csulát. Minden reggel éhgyomorra megitattak vele 1 deci kakashere pálinkát. Reggelire 4 darab kakasherét, harmincegy lóhangya tojást, valamint golyhóiban pácolt ürgecombot kapott. Az ebéd, szintén hasonló volt. Éhgyomorra lófingatóban áztatott kakasherekivonat, 6 db fürjtojásból készült vőlegény leves, valamint vörös, lóhangya lárvákból készült pástétom. A vacsora ugyanaz, mint a reggeli.

A három hét elteltével Csulát teljesen kicserélték. Duzzadt az életerőtől. A lakodalom levezénylését násznagyként Lojzi vállalta, míg a főzőasszonyok csapatát mamám vezényelte. Százhúsz emberre főztek. Maga a lakodalom Mamámék tanyáján a hatalmas, vadszőlővel befuttatott lugas alatt zajlott. A tanácsi esküvő a város dísztermében folyt le. A biztonsági emberek gyűrűjében mondták ki az igent Dikó elvtárs és Leidekker tanúskodása mellett. A nászinduló után pezsgőbontás, és felkapaszkodva a felpántlikázott szekerekre, megindultunk a Fodor tanya irányába.

A vacsora az ilyenkor szokásos vőfély vezényelte ceremónia szerint telt el. A mamám által kreált himi-humi étkek igencsak ízlettek a fő elvtársaknak. Megnyalták a tíz körmüket is utána. Fogyott a golyhói, a lófingató. A hangulat emelkedett. Ekkor a cigányok gyantázni kezdtek, és máris húzták a talpalávalót.– a koreográfia szerint éjfél előtt ellopják a menyasszony cipőjét, és aki megtalálja azé a nyitó tánc. De, előbb a vőlegénynek meg kell találnia az időközben menyecskeruhába átöltözött és elrejtőző menyasszonyt. Miután megtalálta, karjaiban tartva kell a terembe vinnie és átadnia a menyasszonyt, a cipőt megtalálónak a nyitó tánc ellejtésére.

– Bódi és Leidekker az italtól feltüzelve felmászott a szénapajta pallására egy kis ekecselésre. Közben lenn zajlottak az események. Mielőtt Csula a menyasszony keresésére indult volna Lojzi négy vörös lóhangyával megcsípette Csula fonnyadt makkját. Ettől aztán úgy megnőtt a libidója, hogy majd kiszakította a nadrágját. Rálelve Mariskára ölebkapta és irány a szénapajta teteje. Bedobja egyenesen a szénboglyába. Igen ám, de a szénaboglyának voltak lakói. Ott szerelmeskedtek egymással a Leidekkerék. A nagy összegabalyodásban Bódi Mariskanénit, Csula pedig Leidekkert tűzte ágaskodó bíborlándzsájára. Mikor aztán eloszlott a por, rémülten tekintgettek egymásra, de jó barátokként, hamar napirendre tértek az eset felett és lemásztak a tyúklétrán megnyitni a menyasszonytáncot.

Három napig tartott a dinom-dánom. A három nap alatt megfordult nálunk a megyei és városi pártelit krémje, virága. Mariskanénit az MNDSZ asszonykórusa búcsúztatta el özvegységétől egy csasztuskával. Miközben jelképesen foszlányokra tépték az özvegyi fátylát. Nem, mondom, úgy beszélik, hogy hetedhét országban híre ment a lakodalomnak, különösen mamám szakácstudományának. Eljutottak a hírek fel, egyensen Pestre, a Fehér Házba is. Ebből lett a baj!