Novellák - 64.oldal

– Uraim, elhoztuk Banglades és Utópia állam segélyét Önöknek. Hallottuk, hogy a város bajban van. Úgy gondoltuk, hogy ezzel a csekély összeggel megpróbáljuk lecsillapítani a kedélyeket. Az egyik bőröndben melyet Hakapeszik János Bangladesi guru gyűjtött e nemes célra úgy gondoltuk, hogy fejenként egyezer Eurót adunk a rászorulóknak. Egyet kérünk csak, hogy írják alá az átvételi elismervényt, melyben kijelentik, hogy felajánlják zálogba lelkeiket az ördögnek...

Ahogyan egyre mélyebbre süllyedt a szarba, megjelentek az álmok. Egy péniszről álmodott, ami folyamatosan a kritizálta.
- Fürödj már meg végre, te ribanc! Büdös vagy, és igénytelen. Nem tudnék búvárkodni a pinádban! - üvöltött rá a pénisz, mintha csak valamilyen felsőbbrendű intelligencia, vagy legalábbis egy szigorú százados lenne, aki vezényli a katonáit...

– Nem lehetne ideiglenes zagytározót kialakítani a Kádárvölgyben és odavezetni a szennyvizet?
– Pár hét alatt megtelik az is uram.
– Van valami alternatíva? Hogy áll a Biohumusz telep és Biogiliszta tenyésztő népélelmezési projekt uraim? Úgy tudom négymillió Eurót nyertünk az Uniós pályázaton e célra.
– Hát az áll… akarom mondani sehogy sem áll – emelkedett szólásra Csipás Margit a népélelmezési csoport vezetője...

- Szóval miről is kellene nekünk beszélnünk? - kérdezte szinte gúnyosan, és én hirtelen elvörösödtem nyilvánvaló közönyétől. Hirtelen nagyon sok minden pergett le az agyamban, az idő, amit együtt töltöttünk, és amit külön, a hazugságok viharfellege, ami beárnyékolta az egész kapcsolatunkat...

– Állampolgári bejelentés érkezett egy különös jelenségről.
– Éspedig?
– A pederasztaság vádjával illették Önt.
– Nevetséges. Én bioenergiával gyógyítok.
– Hogy honnan nyeri azt a bioenergiát, majd a Köjálosunk megmondja.– nézett a sánta, kövér, pattanásos arcú KÖJÁL főorvosnőre, Ludmillára...

– Ugyan csak nem gondolja, hogy a citosztatikumoktól gyógyult meg, asszonyom?
– Hát mitől, mástól? – adta a naivat Rita. Mire a főorvos kényszeredetten elmosolyodva zsebre gyűrt hálapénzt és így konferálta le az ügyet.– lám a tudomány néha csodákra képes!
Rita csodás gyógyulásának a híre hamar terjedt, s a suttogó propaganda igencsak terjesztette Balambér csodapiruláinak a mindenhatóságát. Híre az egekig nőt. Mire hatodszorra is leszívta Dávid energiáját, a színésznő teljesen...

A pillangó különös állat. Rejtélyes, megfoghatatlan – de ha mégis megragadod -, olyan beletörődve emelgeti szárnyait, ahogyan csak egy szelíd és varázsos lény képes. Körbezáródnak az ujjaid. Érzed, ahogy szárnyai esdeklően csiklandozzák a tenyered. Megesik rajta a szíved. Szétnyílik a tenyered. De már nem akar sehova sem repülni...

Miután kellőképpen begerjedtek, Fekete fölébe kerekedett Ritának, s kitárt katlanjába döfte égő bíborlándzsáját. Ajkuk a másik ajkát kereste, s nyelvük végigkotort egymás fogsátorán. Rita tűhegyes fogacskáit a biztonság okáért jó mélyen Fekete húsos ajkaiba vájva, nyálával összekeverte a kibuggyanó édeskés vért...

– Uraim, Fecsegi atyának igaza, van, év végére elfogy a költség, kiürül a büdzsé, és be kell zárni a kórházat. De erről egy szót sem – mondta a polgármester. – Tehát addig van öt hónapunk. Ez alatt kell nyélbe ütni ezt a Gyógycentrumot. Odaszoktatni a népet!
– Lényegében két legyet ütünk egy csapásra: a bérleti díjból és a településfejlesztési adóból megtelik a város pénztárcája, a betegek meg saját önköltségükre gyógyulnak...

– Főorvos úr, mondja meg őszintén, gyógyult már meg valaki ebből a gyilkos kórból?
– Sajnos, nem. Nézze azt tudni, kell, hogy a betegség lefolyása kinél gyorsabb, kinél lassabb, de a végeredmény az immunrendszer leépülése, összeomlása...