Novellák - 61.oldal

Ajánlás: Ezt a történetet szeretném neked küldeni Szilvi... őszintén szólva, nem voltam ott amikor az utolsó utadra kísértek, sajnos későn tudtam meg, hogy mi történt... sokat gondoltam arra, hogy hogyan pótolhatnám ezt a hibát... remélem evvel a kis írással el tudok búcsúzni tőled... a telefonszámod, még mindig őrzi a mobilom, az utolsó e-mail amit küldtem neked még mindig megválaszolatlan... azt tudom, hogy én sohasem foglak elfelejteni, de remélem te sem feledsz el engem....

Tegnapi maradék a vacsora. Békés, magányos vacsora. Azért is hagyott előző napról, mert bizonytalan volt, lenne-e kedve elsétálni valamelyik közeli hipermarketbe. Ha hajlandósága lenne is, előre nem tudhatta, pénze lesz-e rá. S ha pénze is akadna valami csoda folytán, még mindig kiszámíthatatlan, hogy makacskodó dereka engedi-e megmoccanni...

Gyűlölöm az apámat, mert hét éves sem voltam, amikor elváltak. Ő újra megnősült, van egy féltestvérem. Gazdag, egy autószerelő műhely tuladonos. Anyagilag támogat, de én feléje sem nézek, mert gyűlölöm.
Miért?
Gyűlölöm, mert nem vitt magával, az anyámnál hagyott...

Szilágyi Réka 26 éves, 8 napos, 11 órás átlagos nő. Vasárnap, hajnali fél 6-kor sétál haza az Andrássy úton. Mehetne taxival is... megtehetné. De sokkal vonzóbb volt számára (talán mert volt az egészben valami drámai, filmszerű), hogy tűsarkúban, fekete koktélruhájában sétál haza...

- Az idő tájt vad világot éltünk mondta egyszer Captain Morvay, az erőd mostani parancsnoka a vacsoraasztalnál. A katonák és a szolgák áhítattal lesték minden szavát, miközben a férfi méretes mócsingokat hajigált a földre a kutyáinak, és bort ivott. Sokat kutakodtam a régi papírosok között. Úgy vélem, ez a hely egy mocsár kellős közepén feküdt, egy szigeten...

Szóval azt mondod, szerető akarsz lenni. Oh, drágám, fogalmad sincs, hogy mire vállalkozol. Édes, naiv kislány. Tűsarkút próbálsz, pedig még a sportcipődben is megbotlasz...

Életelve ez volt: `tartsd meg a rendet és a rend is megtart téged!`.
Majdnem tökéletes boldogságának csak egyetlen híja volt: a városi tömegközlekedési vállalat környéki járatainak pontatlansága. Pedig milyen szép is lett volna, ha a hivatalba is minden nap percre pontosan ugyanakkor érkezhetne be...

Felülemelkedni a problémákon, és nevetni, akkor is ha fáj, sőt, akkor különösen, ha fáj. Már halott vagyok, azt mondanak rólam, amit akarnak. Semmit sem tudnak rólam, és ugyanakkor jobban ismernek, mint én magamat. A nevem Zsófia. Pontosabban Trelinger Zsófia, a hivatalos okmány alapján, amit a romok közt találtak...

- Anyu. . . - mondta ki hangosan, remélve talán hívására ott terem édesanyja, hogy a karjaiba kapja. Végül fáradtan leroskadt a szánkóra amit még mindig maga után húzott. Bár rettentő kimerült volt, nem mert aludni, rettegett az éjszakai erdőtől, a zajoktól, állatok neszezésétől, a fagytól megroppanó ágak recsegésétől...

Lecsukom a szemétledobó ajtaját, és újra ez a hang. Lehajolok, és benézek a ledobó cső mögé. Nem akartam hinni a szememnek: egy kartondobozban, párhetes kis dobermann kutyakölyök szemei parázslottak fel...