Novellák - 61.oldal

Ki vagy Te, kisleány, mi szél fútt erre? kérdeztem tőle, s letelepedtem mellé a padra. A lányka rám nyitotta nefelejcskék szemeit és így válaszolt.
Jó kérdés, magam sem tudom. Egyszer csak itt termettem. Se otthonom, se családom. Lógok a levegőben. Úton vagyok a nagy semmiből a még nagyobb semmibe!
Senkid sincs?
Egyedül vagyok, mint az újam. Ebben a két reklámszatyorban van mindenem: a ruháim, kevés pénzem, pár kifli, parizel, tükör, fésű, rúzs, egy törölköző és...

Ez alatt a kutya óvatosan a nyaka bőrinél fogva kiemelte a kicsit és az alomba víve oldalára feküdve felkínálta tejtől duzzadó emlőjét neki. Feri bekattintva bugylibicskáját, a szalonnabőrrel és két szalámivéggel a kutyaalomhoz lépett, hogy megvendégelje Pemetét. A meglepetéstől elállt, szeme-szája!
Hé, asszony! Gyere mán, ilyet még nem láttá`! Rögtön eldobom az agyamat, mit hozott ide ez a kutya! Egy gyerekecskét...

Örök bentlakóként nyugdíjba vonulása után, éjszakai portássá avanzsált, s bár a szállólakó szesztestvérekkel éjjelenként mélyen a pohár fenekére néztek, hagyta őket az igazgatóság. Hanem amikor megtörtént a rendszerváltás, a vállalat csődbe ment, eladták a munkásszállót, s útilaput kötöttek a talpa alá. Így került négy éve a deszkabódéba. Az összehordott kacatok, kidobott lim-lomok és egy lekölykezett, kivert komondor képezi két kölykével egyedüli társaságát...

Tudod, az úgy volt, hogy a rendszerváltás után Kft lett az üzem. Már nem nézték el a kimaradásaimat, mint régen. Kirúgtak! Aztán otthon is kitelt a becsületem. A Lenke elvált tőlem, és a lakásból is mennem kellett. Négy éve kukázom, üres üvegeket váltok vissza. Ebből élek! Az otthonom ez az odú. Ruhatáram az egyik reklámszatyor, a másik meg a spájzom. Fifi, ez a félszemű korcs a barátom.
Sajnálom barátom, de hát hogy jutottál ide?
Jó kérdés! Én is ezt kérdeztem magamtól,...

Ez a reggel is úgy kezdődött, mint a többi. Unalmasan és szürkén. Felébredve felhajtott egy bögre kerítésszaggatót, kidörgölte szemeiből az álmot, megmosakodott, majd a Népszabadsággal a kezében kivonult a retyire. Miközben elvégezte kis, és nagy dolgát, kiolvasta még utoljára az utolsó oldalig az újságot. Aztán bevonult a házba. Az első lapot ráterítette a hokedlira abrosznak. Miközben falatozott kiolvasta az utolsó vezércikket...

Látod, kiskutyám, mivé lesz az ember? Mit látsz abban a tükörben, egy vén, ráncos boszorkányt? a kutya panaszosan közbevakkantott, de az öregasszony leintette. Ne, ne kiskutyám! Ne tiltakozz: ez van. Ezzé lettem: öreg múmiává... Jegyezd meg: az ember nem öregszik meg soha, ha lélekben fiatal marad. A test, az bizony öreggé válik, s ha a lélek megrokkan, és jaj, akkor: meghal a szív is...

Az öböl mélyén borostyán muzsikál
közel a tenger ide, kedvesem...

Bev a nappali és a hálószoba között szinte már kikoptatta a nemrég lerakott padlót. Annyira várta haza barátját, , hogy minden másodperc egy órának tűnt. Pedig csak egy egyszerű szakmai konferencia, ráadásul alig három napot volt távol mormolta magában. De érezte, hogy valami történt. Nem tudta, mi az oka, miért érzi, de úgy érezte, ismét működésbe léptek a csalhatatlannak mutatkozó női ösztönök...

Körbenéztem. Mindenfele könyvespolcok, tematikusan rendezve: „szerelem”, „család”, „siker”, „gazdagság”, „lelki béke”, „extrém kívánságok”… A polcokon mint könyvek az egyes boldogságok. Azonban nem bírtam ellenállni a kíváncsiságnak és inkább (bevallom, tapintatlanul) a boltosék beszélgetését hallgattam ki...

Ahogy Mihály testvér, a kertész lapátolta a havat, egy pillanatra megpihent. A hegyi kolostorban mindig is kemény telek voltak, de olyan havazást, mint tegnap, még a sokat látott barát sem tapasztalt: több, mint két és fél arasz hó esett egy este alatt. Ahogy újra elkezdett lapátolni, rögtön az első lapát hó alatt egy piros foltot talált. Megijedt, hogy mi lehet az, de szinte ezzel egy időben fedezett fel egy furcsa buckát, aminek igen-igen emberi formája volt...