Novellák - 61.oldal

A szívinfarktus jelei úgy törtek rá, mint derült égből a villámcsapás. Rosszul érezte magát, a feje szét akart robbanni, s mellkasát mintha satuba szorították volna. Azonnal hívatta háziorvosát, aki mentővel vitette be a klinikára. Harmadnap kapta az infarktust az intenzíven, minden modern készülékre rákapcsolva. Így aztán éppen hogy megérintette a halál szele...

Tervezgették férjével, hogy vesznek egy kis lakókocsit és majd az unokákat is, viszik magukkal, ahogyan cseperednek. Azonban a sors, ez a nagy kombinátor közbeszólt. Már a lakókocsit is megvették, és a vizsgáztatást intézte a férj, amikor panaszkodni kezdett, hogy fullad. Úgy érzi, minden lélegzetvételnél ki akar szakadni a mellkasa. Az orvosi vizsgálat hamar kiderítette, hogy hörgőrákja van, de már a gégére is átterjedt. Műtétre már nincs lehetőség...

Margó, a harminckilenc éves vénlány gyönyörűen berendezett lakásában tengette vidámnak nem nevezhető napjait. Úgy élt ebben a csodaszép, összkomfortos lakásban, mint egy grófnő. Megtehette. Egy nagyvállalat osztályvezetőjeként, mint marketingigazgató horribilis fizetést húzott a cégtől. Miután a legdrágább, legfinomabb bútorokkal, drapériákkal, festményekkel, étkészletekkel és szőnyegekkel berendezte lakását, már csak belaknia kellett...

Lement a pincébe, hogy begyújtsa a kazánt estére. Szépen beleöntötte a fűrészport a kazánba, és elballagott a kannáért. A gyárban dolgozott és a tisztításra használt piszkos nitrohigítót mindig hazavihette. Az otthoni barkácsolásból megmaradt fűrészport remekül be lehetett vele gyújtani...

Nézd, a Kifőzdéből elviszem az anyámhoz az ebédet. Megvárjuk, míg kijön az iskolából a lányom: Emese. Ő megeszi az ebéd javát, aztán ami marad, abból eszem én, s pár falat jut az anyámnak is... Nézd, a feje már úgy rázkódik neki, mint a vibrátor, még azt a pár kanál levest is kilötyköli a párnára. Úgy etetem, mint a madárfiókát. Nem soká húzza már.
Pláne, ha halálra koplaltatod.
Hidd el, nem kell neki több! Látom a szemén, ha kívánja az ételt.
Istenem, olyan ez, mint...

Nézze, megmondom őszintén egy harminckét éves embernek, nem szoktak az erei csak úgy elmeszesedni, mint egy nyolcvanévesnek. Kertelés nélkül kimondom, most az azonnali csonkolással a lábfejeit megmentem az üszkösödéstől. Könnyebb munkára fogják helyezni. Igy eldolgozgathat még pár évet, rosszabb esetben pár hónapot. Aztán... a főorvos összeharapva ajkait hirtelen elhallgatott, mintha vissza akarná szívni mondandóját. Látva az ember kétségbeesett tekintetét, már megbánta a hirtelen feltörő...

Ki vagy Te, kisleány, mi szél fútt erre? kérdeztem tőle, s letelepedtem mellé a padra. A lányka rám nyitotta nefelejcskék szemeit és így válaszolt.
Jó kérdés, magam sem tudom. Egyszer csak itt termettem. Se otthonom, se családom. Lógok a levegőben. Úton vagyok a nagy semmiből a még nagyobb semmibe!
Senkid sincs?
Egyedül vagyok, mint az újam. Ebben a két reklámszatyorban van mindenem: a ruháim, kevés pénzem, pár kifli, parizel, tükör, fésű, rúzs, egy törölköző és...

Ez alatt a kutya óvatosan a nyaka bőrinél fogva kiemelte a kicsit és az alomba víve oldalára feküdve felkínálta tejtől duzzadó emlőjét neki. Feri bekattintva bugylibicskáját, a szalonnabőrrel és két szalámivéggel a kutyaalomhoz lépett, hogy megvendégelje Pemetét. A meglepetéstől elállt, szeme-szája!
Hé, asszony! Gyere mán, ilyet még nem láttá`! Rögtön eldobom az agyamat, mit hozott ide ez a kutya! Egy gyerekecskét...

Örök bentlakóként nyugdíjba vonulása után, éjszakai portássá avanzsált, s bár a szállólakó szesztestvérekkel éjjelenként mélyen a pohár fenekére néztek, hagyta őket az igazgatóság. Hanem amikor megtörtént a rendszerváltás, a vállalat csődbe ment, eladták a munkásszállót, s útilaput kötöttek a talpa alá. Így került négy éve a deszkabódéba. Az összehordott kacatok, kidobott lim-lomok és egy lekölykezett, kivert komondor képezi két kölykével egyedüli társaságát...

Tudod, az úgy volt, hogy a rendszerváltás után Kft lett az üzem. Már nem nézték el a kimaradásaimat, mint régen. Kirúgtak! Aztán otthon is kitelt a becsületem. A Lenke elvált tőlem, és a lakásból is mennem kellett. Négy éve kukázom, üres üvegeket váltok vissza. Ebből élek! Az otthonom ez az odú. Ruhatáram az egyik reklámszatyor, a másik meg a spájzom. Fifi, ez a félszemű korcs a barátom.
Sajnálom barátom, de hát hogy jutottál ide?
Jó kérdés! Én is ezt kérdeztem magamtól,...