A szánkó

Dermesztő hideg volt aznap. Fanni lelkesen húzta fel a szánkót a hegyoldalon, kimelegedve igyekezett elérni a tetőt. Félúton megállt, hogy kifújja magát és visszanézett, mekkora utat tett már meg. Gyerünk, már nem sok van, biztatta magát és újra nekiindult. Hamarosan felért a tetőre, ráült a szánkóra és egyre gyorsulva lesiklott a havon a lejtőn. Mikor leért, körülnézett, látja e valahol Szandit és Petit, a szomszédban lakó testvérpárt. Már itt kéne lenniük, gondolta az órájára pillantva. Fél három, lassan sötétedik. Haza kéne indulnom, tűnődött, Szandiékat biztos nem engedték el a szüleik, csak még csúszok egyet!Megint elindult felfelé. Már sötétedett, mikor elindult hazafelé a havas úton. Már egy órája ment mikor rájött, eltévedt. Rég letért az útról, azt se tudta merre jár a csupasz fák között. Este nyolcra teljesen kétségbeesve, sírdogálva bolyongott az erdőben átfázva, éhesen, szomjasan.
- Anyu. . . - mondta ki hangosan, remélve talán hívására ott terem édesanyja, hogy a karjaiba kapja. Végül fáradtan leroskadt a szánkóra amit még mindig maga után húzott. Bár rettentő kimerült volt, nem mert aludni, rettegett az éjszakai erdőtől, a zajoktól, állatok neszezésétől, a fagytól megroppanó ágak recsegésétől. Meg persze hogy ha elalszik és nem is falná fel egy farkas például reggelre megfagy. Léptek zaja a hóban. A lány még a lélegzetét is visszatartotta. Ki lehet az? Őt keresik talán? Lehet, hiszen késő este van már. Vagy egy erdei rém mint azokban a filmekben?