Novellák - 146.oldal

Barbara eleinte nagyon szégyellte anyja „züllött” életmódját. Szerinte felháborító, hogy egy 40 éves családanya havonta váltogatja a pasijait, és hétvégenként diszkóba jár. De mint minden mást, ezt is megszokta...

Ewan nem tudott mit kezdeni magával. Nézte Kate-t, s mikor rápillantott a karórájára, döbbenten vett észre, hogy már negyed öt van. Fölállt, visszahúzta a paravánt a nő ágya elé, és kilépett a szobából. Elindult a lift ajtaja felé. Megnyomta a hívógombot, és várt. Feltűnt neki, hogy sokkal homályosabban lát, mint bármikor máskor. Halványan rémlett neki valami arról, hogy a baleset során valami belement a szemébe. Megérkezett a lift. Kinyílott az ajtó, ő pedig beszállt...

Elindultam, de valahogy nagyon nehezen ment. A lábam!! - villant be, a lábammal nem mászom! Úristen, nem érzem a lábam!
Nem, az nem lehet! Nem akarom elhinni!! Hátrafordítottam a tekintetem: Megvolt mind a kettő, bár úgy álltak, ahogy még soha nem láttam!! De megvoltak!! És ez a fő! Lekászálódtam valahogy, hanyattfeküdtem, egyenesbe húztam a lábaimat. A bal bokám úgy lógott, mintha rongyból lenne, a jobb combom szintúgy. Éreztem, ahogy a csontvégek karcolják egymást és elkezdett...

A leírt történetet egy telefonbeszélgetés előzött, meg aminek látszólag talán semmi nyoma nem maradt de a beszélgetést folytatók életébe / lelkébe hatalmas változást hozott, amit csak ketten érzékeltek. Történetem egy lány gyötrődését írja le, hogy miként szenvedett, hogyan élte át azt az érzelmi csalódást, ami őt azon a délutánon érte...

Az elmúlt két hónap már kezdte felemészteni a bánatát, de ez a folyamat minden erejét kiszívta. Szabályosan úgy érezte magát, mint akit kiszipolyoztak. Nem volt ereje felkelni, sőt, volt olyan időszak, amikor enni is alig tudott.
A mai napon új érzés lett úrrá rajta. Most valóban dühös volt. Egy levelet tartott a kezében. Abban cége vezetője, Mr. Cohen kérte a felmondását. Az egyik sor mélyen megsebezte:
„ Jelen körülmények között, Mr. Richard son, nem tartunk igényt a munkájára.”......

- Tegnap este római követ érkezett, kikenve, csillogó gúnyában és szavakkal. – szünet.
- …igen…? – kérdezte halkan Lénárd, az orrát törölgetve.
- A szavai bár nyájasak, mégis egyértelműek voltak. Róma a mi földjeinkre is igényt formált, nem elég nekik, amit Tankredéből haraptak.
- Háború lesz? – kérdeztem, érezve, ahogy apám nyughatatlan vére buzogni kezd a testemben.
- Bizonyosan...

Ő olyan lány, akihez a vesztes fiú soha nem közeledik, kerüli a társaságát, remélve, hogy egyszer csak elfelejti, közömbös lesz számára, és ez egy idő után be is következik. Ilyenkor igyekszik a lányt megutálni, keresi ellenszenves tulajdonságait, szavait, tetteit. Az, hogy igazságtalan módon elévágott a sorban, még nem elég, de azért kiváltott egy halk, de érezhetően ellenséges megjegyzést, ami nem konkrétan a lánynak szólt, csak úgy, a levegőbe...

Boldogok voltak, és szabadok, a pályán verhetetlenek. A ló a lány utolsó gondolatát is kitalálta és erőt adott neki minden nap. Tisztább volt, mint egy emberi kapcsolat. A ló szeretett, és viszontszerették, barátság volt. A ló és a lány újabb 3 évet töltöttek el, a lányból nagylány lett, a ló pedig tapasztalt versenyló. A versenyeken jól mentek, nem ők voltak az országos klasszis, de hivatásos lovasokkal bármikor felvehették a versenyt. Aztán egy csendes decemberi napon, amikor a hó mindent...

A miértre ugyanis nincs válasz. Nincs kezdet és vég, nincs ok és cél, csak a létezés. Vajon miért lenne olyan az idő, amilyennek gondoljuk? Azt gondoljuk, előre halad, de mi van, ha visszafelé, sőt, lehet, hogy egyáltalán nem halad semerre. Mire támaszkodik időtudatunk? Az emlékre, amely a múltunk és a képzeletre, ami a jövőnk. És mi van, ha az emlék a jövő és a képzelet a múlt? Mi van, ha a jövő már megtörtént és a múlt még nem? ...

Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi év elteltével újra egy lovarda közelébe megyek, ráadásul a kislányommal. De hiába minden, félelmem miatt, nem akarom, hogy ne élvezhesse a lovaglás csodálatos érzését. Izgulok, csak le ne essen. Mégis szívem minden rettegése elszáll, és melegség tölti el, amikor látom, ahogy boldogan integet a póni hátáról . A tartása, a mosolygása, a lovak szeretete, egykori önmagamra emlékeztet, és újra érzem azt vágyat, mint egykor. Mintha minden emlék eltűnt volna...