Novellák - 138.oldal

Amikor egyszerre szeretnéd a pokolba lökni, és a mennyekbe emelni. Nem akarod eltiltani a világtól, de a féltékenység őrült forgataga fog el, ha egy lány ránéz. Szíved szárnyal egy pillantásától, de ha másra néz, szárnyalása szabadesésbe vált...

Tűrnie kellett. A volt férje elhagyta, egy fiatalabb és gazdagabb nő miatt, gyerekeik már nem éltek vele, s ő egyedül volt. Mérlegelni kezdte a dolgokat, mi a jobb tűrni, vagy a teljes magány...
De ő már nem magára gondolt, tudta, hogy a férfi nagyon beteg, azt is tudta, hogy ő mennyire szereti, még ezt a hangot is képes elnézni neki. Sokkal kevésbé volt sötét, mint a férfi gondolta. Neki mély érzései voltak...

Körülnézett, szeme beleveszett a gomolygó szürkeségbe. Néha megpillantott egy-egy színes pontot, vagy csak képzelődött volna? A színeket az ember ritkán veszi észre első ránézésre, nehezen sejlenek át a szürke fátylakon. Meglátta a tükörképét egy kirakatüvegben, és megnyugodott a színektől. Néha ugyan elbizonytalanodott, hogy ez számit-e egyáltalán, de a Hit meggyőzte, hogy bár sokan állnak át a másik oldalra, mégis övé az Igazság...

Már látom a fényt… Magam előtt a jövőben… Látom, ahogy közeledik felém, egyre gyorsabban és elkerülhetetlenül… És érzem minden jobb lesz… De nem… Ez nem az a fény… Ez valami más… Egy fülsiketítően hangos kürtszó hirtelen visszarángat a valóságba...

Most mi a baj? Az, hogy bérgyilkos lettem, hogy pénzért ölök? Valamiből nekem is meg kell élnem! És, hogy mi van Vikivel, gondolok-e még rá? Már alig. Érdekes, ha néha eszembe jut, akkor azért leszek szomorú, mert már csak néha jut az eszembe. Furcsa érzés így szomorkodni, de nekem ez jutott...

Zalai már napok óta nem bírt magával. Egyszerűen képtelen volt a bőrébe férni. Szívdobogása volt egyfolytában, a dobhártyája pattogott, az agya sokezres fordulatszámon pörgött, teljesen ki volt kelve magából.
Egyik baj a másikat érte. Az orvosa komoly fenyegetésekkel lépett fel a további dohányzás ellen, a főnöke súlyosabban telepedett rá, mint valaha, az asszony is csak nyúzta, nyúzta, nyúzta...

Nem vagyok egy bosszúálló angyal, a célom, nem pedig a gyilkolás. De ennek ellenére megint azt éreztem, hogy legszívesebben elmennék ahhoz a dílerhez, és szétlőném a fejét. Fegyverem ugye nem volt, de a gondolat sem vált valóra. Másfél hónapig nem mentem dolgozni, kötelező szabadságon voltam. Négy nap után sikerült találkoznom ezzel a dílerrel, Victor elvitt hozzá, és vettem néhány gramm hasist.
Tudtam, hogy vigyáznom kell a kérdésekkel, de muszáj volt a Tűz szeméről kérdeznem......

A rács ablakomon már elkorhadt az örökkön csepegő víztől, ami a felettem lévő rab vécéjéből folyik, akár ki is szabadulhatnék, nem vennék észre, csak este, mikor kísérnének a fürdőbe, akkor aztán lenne sírás, senki nem lenne tőlem biztonságban. Máris túl sok gondot okoztam a világnak, nélkülem is pocsék egy élet vár mindenkire, de én aztán felteszem az i-re a pontot, sokak szemében talán mindenkiében nem vagyok más mint egy koszos, gyilkos, aki szabadságra vágyik...

Egy régi ismerősöm egyszer ebédre invitált, s nála találtam sok érdekes mondást a falon. Nagyon tetszettek, de főleg az "Azt kapod, amit adsz...".
Ez nagyon elgondolkodtatott. Különösen az utolsó kapcsolatomnál, amikor én mindenemet odaadtam volna, de nem ugyanazt kaptam...

Teltek az évek, az időközben megszületett két közös fiúk, és asszony fia a Laci is egyre nőtt. Egy reggel a szokásos botránykor, a Laci kirohant a kisszobából és úgy szájon vágta a nevelőapját, hogy az egy hétig se enni, se beszélni nem tudott, Ezután sosem emelt kezet a férfi a feleségére, bármilyen részeg volt. A randalírozások nem szűntek meg, de ütni többet sosem mert...