Novellák - 126.oldal

- Menj, táncolj még – duruzsolja a fülembe, ha csupa májszövetként léteznék, az sem lenne elég a méregtelenítéshez, ahogy és amit ez jelent tőle. – Énekelj is hozzá: hé emberiség a tiétek vagyok, egyszer már összetörtek most inkább mindenkié leszek, nem ám csak egyé, mert az veszélyes...

A lelkünk mámoros gyönyörben úszkál, gondolatainkban magasan a felhők fölött szállunk, s innen tekintünk le a kis emberek szürke életére, amint ügyes-bajos dolgaikon görcsölnek. Sajnálom őket, de nem kötik le a figyelmemet. Elronthatatlan kedvem van, minden színes és fényes körülöttem. A lelkem a lelkedhez ér, s együtt táncolunk a felhők tetején...

A narancssárga sáv az égen már halvány kékeszöldre váltott, ahogy telt az idő, úgy éreztem, mintha az éjszaka felé vinne a busz engem. A csupasz fák fekete sziluettjei most olyannak tűntek, mint papírból kivágott díszletek a színes háttér előtt. A sötétség mindig is taszított, és féltemmel töltött el, de abban a pillanatban inkább a biztonságot jelentette számomra...

Az erdei állatok neszei, a növő falevelek finom hangja elnyomta a háborgó medve őrjöngését. Különben is együtt voltak, csak a szép számított. A szerelem egy szakma, amibe bele kell tanulni, élvezni kell, meg kell érteni, művelni kell, érte kell élni. Medvemorgás, tappancsok dobogása... X és E szembetalálta magát a macival. Gyönyörű barna bundáján selymes fény tükröződött. Harcoltak a vadállattal, ágak törtek, az avar felbolydult, vércseppek hulltak...

Miért szeretem a férjem? Miért lett ő a gyermekem apja?
Összetett és bonyolult a válasz. Sohasem gondolkodtam rajta, így még számomra is talány.
„Mit eszel rajta? – kérdezte eleinte többször az öcsém, aki már régóta jól ismerte őt. – Olyan érzéketlen, olyan nyers, olyan magának való!” ...

Rossz érzés várni valamire, ami nem is biztos, hogy bekövetkezik. A percek lassan vánszorognak, egyre jobban gerjesztve a bizonytalanságot, amely lassan de biztosan elfojtja a reményt...

Sok-sok év telt el a zsíros kenyeret evő kisfiú óta. Azóta sokat látott az étterem, sok-sok vendég fordult meg benne és mennyi változáson ment át a világ azóta. Most azonban, ezen a szép nyári délutánon is ott ücsörgött egy maszatos arcú szőke kisfiú. Fehér pólója csupa kosz volt, mégis talán két ragyogó szeme tompítani tudta szegényes külsejét. Az étterem előtt egy hatalmas, elegáns, fekete autó állt meg...

Tiéd a világ, amíg nem tudsz a létezéséről, de amint feleszmélsz, az elméd rácsok mögé szorul. Állj be a sorba, mondják, mikor ők lázadók. A szabadság ellen lázadnak. Eldobják személyiségük, és a sablont veszik fel helyette. Azt mondják később te is ilyen leszel. Ha hagyod tényleg ez következik be. De ha megérint a blues...

Azok az izmok gyorsan hozzák mozgásba a testet, s pillanatokon belül kalitkaként fonódó karok ölelik a vékony női derekat. Akaratos, követelőző ajkak tapadnak a balzsamtól puha és finom ajkakra, s azon nyomban szenvedélyes tánc veszi kezdetét. A gépezet beindult, nem telik el sok idő, s a kezek máris a másik vonalait cirógatják. Egy forró, és heves pillanatig úgy tűnik, győzedelmeskedik az erősebbik nem akarata, de ha a test minden része hamar felejt is, a szív sokáig vérzik...

Megérezte… megérezte, hogy szeretem. Hogy bármire képes lennék érte, és ezt nem akarta elfogadni. Nem akarta megengedni, hogy bárki, akár egy ló is őszintén szeretni merje őt, és elfutott, elzárkózott, mert rettegett attól, hogy fontossá váltam neki… Amikor erre rájöttem, elhatároztam, hogy vele maradok. Hátha egyszer ráébred, hogy én nem bántom, mint az emberek, hogy nem hagyom itt, hogy örökre fontos lesz nekem… abban reménykedtem, meg tudom szelídíteni, ahogy ő engem… ma már tudom,...