Novellák - 126.oldal

Ajánlom ezt az írást, a megvezetett, kétségbeesésbe, öngyilkosságba kergetett, becsületes Magyar parasztok tucatjainak az emlékére.
(A szerző)

Semmi sem emeli meg annyira a libidót, mint amikor van kivel, lenne hol és mégis marad a feltételes mód. Szexuális életünk felpörög. Kapkodás a fürdőszobában, kémtörténetszerű együttlét kísérletek a hálószoba ritka magányában, kulcsok és zárak alapos használata mindenütt. Biztosnak látszik, bármibe is kezdünk, sosem fejezhetjük be, egy ilyen túllakott, éppen gyerekkel is zsúfolt házban...

Ó, ha el tudnám mondani, ha szavakba tudnám önteni a hirtelen felvillanó kép okozta félelmemet, hogy egyszer talán más fogja ugyanúgy ismerni tested minden zegzugát, s másvalaki szíve ver hevesebben, ha meghallja léptedet...

A gólya fejében egy gondolat mozdul. Oda kéne nézni. De veszélyes is lehet. Az ilyen nagy, brummogó masinákhoz emberek tartoznak, azokkal csínján kell bánni. Könnyen ráfizethet. De a madár éhes, és a megforgatott föld csak úgy ontja magából a rengeteg férget, lárvát, bogarat, néha még egeret is kivethet magából. A meleg már úgysem enyhül estig, hiábavaló itt süttetni magát a fészek szélén. Gyerünk...

Lehunyom szemem és azt képzelem, rám nézel, szemedben a karácsonyfaégők fényének függönyén át meglátom a bizonyosságot - van remény.
Remény, hogy újra kezdjük, és most mindent jól csináljunk... ha akarjuk és hiszünk benne azzal a hittel, ami a tiszta szív ajándéka.
A szívé, mely ledönti a falakat és kitárja kapuját a lehetőségeknek.
Amely igent mond a szeretetre..
Mint most én...

Nem tudok rögtön válaszolni, mert el kell gondolkodnom, hogy igazából miért is sírok. Alaposan megfontolom a választ, de mielőtt kimondanám, az arcodat fürkészem, mely kíváncsian néz felém. A válaszom csak ennyi:
- Mert olyan nagyon boldog vagyok…

- Menj, táncolj még – duruzsolja a fülembe, ha csupa májszövetként léteznék, az sem lenne elég a méregtelenítéshez, ahogy és amit ez jelent tőle. – Énekelj is hozzá: hé emberiség a tiétek vagyok, egyszer már összetörtek most inkább mindenkié leszek, nem ám csak egyé, mert az veszélyes...

A lelkünk mámoros gyönyörben úszkál, gondolatainkban magasan a felhők fölött szállunk, s innen tekintünk le a kis emberek szürke életére, amint ügyes-bajos dolgaikon görcsölnek. Sajnálom őket, de nem kötik le a figyelmemet. Elronthatatlan kedvem van, minden színes és fényes körülöttem. A lelkem a lelkedhez ér, s együtt táncolunk a felhők tetején...

A narancssárga sáv az égen már halvány kékeszöldre váltott, ahogy telt az idő, úgy éreztem, mintha az éjszaka felé vinne a busz engem. A csupasz fák fekete sziluettjei most olyannak tűntek, mint papírból kivágott díszletek a színes háttér előtt. A sötétség mindig is taszított, és féltemmel töltött el, de abban a pillanatban inkább a biztonságot jelentette számomra...

Az erdei állatok neszei, a növő falevelek finom hangja elnyomta a háborgó medve őrjöngését. Különben is együtt voltak, csak a szép számított. A szerelem egy szakma, amibe bele kell tanulni, élvezni kell, meg kell érteni, művelni kell, érte kell élni. Medvemorgás, tappancsok dobogása... X és E szembetalálta magát a macival. Gyönyörű barna bundáján selymes fény tükröződött. Harcoltak a vadállattal, ágak törtek, az avar felbolydult, vércseppek hulltak...