Az emlék

Csodaszép nyári délelőttként indult a nap. A meleg sugarak percek alatt felszárították a zöld fűszálak között gyöngyöző harmatcseppeket.
E. álmosan nyújtózott a puha párnák között, kinyitotta barna szemeit és ránevetett a világra. Mosolya megszépítette az előtte álló nehéz nap gondolatát. Csodaszép nyári délelőttön valami véget ért, ráébredt a kékesen csillogó valóságra. A valóságra, mely már emlékként lebegett a szélben, kedves álmát elfújta a nyitott ablakon át beáramló tengeri levegő, a hűs illatú levegő.
Bekapott egyet a kedvenc eperízű cukorkájából, majd a fürdő felé vette az irányt, kinyitotta a pompás színekben játszó üvegajtót. A hálószoba előtt egy szál rózsa várta és egy doboz epres Milka csokoládé. Behunyta szemét és tudta, hogy kitől kapta az ajándékokat. Múlt héten egy képeslapot kapott, 2 hete pedig egy gyönyörű emléket. Apróságok, mik szebbé teszik a pillanatot. Emlékek, apró dolgok, icipici lényegtelenségek, mik sokat érnek. Egy-egy szó, mozdulat, kézjel, mosoly és 50 Ft, egy gondolat, egy emlék.
Egy öltönyös férfitől kapta az emlékeit, X-től. Ki néha ilyen volt, néha olyan. Volt hogy így tett, volt hogy úgy. Mindig mindketten helyesen cselekedtek, hiszen sok emlék fűzte őket össze. A legjobban azt élvezték, mikor álmodtak, elbújtak a világ elől. A gondok megszűntek, a problémák elbújtak és csak az emlékek maradtak, játék a szavakkal, játék a ...
E. stratégiája kitűnően működött: mosolyogni, sugározni, remekelni, nevetni, megérinteni, lenni, emlékezni, szeretni, létezni.
Nemrégiben medvekaland esett meg E-vel és X-xel. Sétáltak az árnyas erdőben, turistaúton meneteltek, kéz a kézben.

Az erdei állatok neszei, a növő falevelek finom hangja elnyomta a háborgó medve őrjöngését. Különben is együtt voltak, csak a szép számított. A szerelem egy szakma, amibe bele kell tanulni, élvezni kell, meg kell érteni, művelni kell, érte kell élni. Medvemorgás, tappancsok dobogása... X és E szembetalálta magát a macival. Gyönyörű barna bundáján selymes fény tükröződött. Harcoltak a vadállattal, ágak törtek, az avar felbolydult, vércseppek hulltak. Majd hatalmas nyugalom szállt az erdőre. Csend, békesség. A medve eltűnt, de maradt egy emlék.
Újra és újra, kezdet és vég, alany és állítmány. Csodaszép nyári délután a tenger vize felmelegedett, verőfény csábította a hullámokba. E. álmosan megdörzsölte a szemét, a sikere elnyelte a fényt és tovább ragyogott. Bele a délutánba, az éjszakába, az életbe, az emlékekbe.

Csodaszép nyári este ráébredt, hogy mégsem ért véget semmi, hanem éppen most kezdődött el valami, majd körülölelték a tenger kék hullámai, nem úszott, nem harcolt, elhunyt örökre.