Fantasy történetek - 43.oldal

Egész végig fel-alá járkáltam, mert a fenébe is, Potter már megint felelőtlenül viselkedett, és ezzel az én egyetlen vadóckámat is bajba sodorta. Aztán végül visszatértek a minisztériumból. Mikor megláttam az eszméletlen kedvesemet, legszívesebben felordítottam volna, de türtőztettem magam. Potteren kívül mind az öten itt voltak, enyhe sérülésekkel, mint utóbb kiderült...

- Hát mi nem állatok vagyunk, hanem emberek, mint a gazdád csak képesek vagyunk állat alakot ölteni. Az a patkány egy elég rossz ember, ezért bujkál állatként. Becsapott engem, és még jó pár társamat, és szeretném elkapni, hogy megbűnhődjön. Be kéne jutnom oda, ahol a gazdád is lakik, de nem tudom a jelszót, és így nem megy – magyaráztam el neki a dolgot hevesen csaholva...

Aztán ott van az Akrack lábainál elterülő varázslatos erdősáv, a Kenaldar, az elfek ősi földje, melyet legtöbb lakója rég elhagyott, csupán kisebb törzsek élnek ott elszigeteltségben, őrizve hagyományaikat, elárasztva mágiával levegőt és vizeket...

Egyikük sem vette észre, hogy abban a röpke pillanatban szívük egyszerre dobbant; és már el is múlt. Testük fájdalmasan elvált egymástól, a lány felpattant az ágyról, ágya alól kihúzott egy nagy hátizsákot és már el is kezdte szórni bele a szükséges holmikat: ruhákat, drótokat, kulcsokat, tőrt, kulacsot, takarót és persze az aranytallérokat...

- Szóval te vagy az öcsém – állapította meg Iboz. – Furcsa… nagyon hasonlítasz rám, de úgy látom, belső tulajdonságaink nem ugyanazok… elszántan véded a családunkat és Eleshart. – megvetően köpött egyet. Sanyi megfeszítette az izmait – minden önfegyelmét latba kellett vetnie, hogy neki ne ugorjon a torkának...

- Láttam valamit – vágott közbe Dia. – Egy… az ablakon, amikor kinéztem… láttam… hogy egy férfi és egy tunikás fiú, azazhogy te harcolsz egy torony tetején. Majd a férfi úgy rádtámadott, hogy megtántorodtál és elestél...

- De… én… nem… nem tudok varázsolni – nyögte.
Legnagyobb megrökönyödésére a tanár felnevetett.
- Persze, hogy nem tudsz. Hisz csak most tanulsz meg. Markold meg a pálcádat, majd szegezd rá az ajtó zárjára. Közben pedig mondd ki a varázsigét. – Baebar professzor a táblára mutatott...

A gyógyítók sürgölődtek a betegek körül, néha egyet - egyet el is támogattak különböző termekig. Tünde egy idő után rájött, nem igazán érdeklik ezek a mindennapi unalmas gondok. Ezeket különböző átkokkal, vagy veszélyes tárgyakkal lehetett "megszerezni". Tudta nélkül is az a terem vonzotta, ahol az a Gilderoy betegeskedett...

Igen az éjjellények, ki tudja, már mióta vannak itt? Este már csak a harcosok, boszorkák, s legbátrabbak mernek utazni. Ő igazából csak az estét szerette s szeretett a csillagok alatt éjszakázni bármily veszélyes volt is – az éjjellényeknek nincs meghatározott alakjuk, mert igazából csak valamely gonosz varázsló teremtményei s ők a rémálmainkból táplálkoznak. S így minden szörny mielőtt világra jönne olyan lesz, mint egy alak egy rémálomból...

Kócos, fekete haja az égnek meredt. Zöld szemei voltak, s szemüveget viselt. A haja egy pontban a homlokát takarta, mintha rejtegetni próbált volna valamit. Közepes termetű volt, és elég kisportoltnak látszott. De volt valami szomorúság körülötte. Sok rossz dolog történhetett körülötte, ha ezt magában hordozza.
Aztán a férfi megmozdult, majd ő is ugyanúgy, mint a reggel Jack elővarázsolt egy széket...