Egyéb történetek - 59.oldal

Egy estén, miközben búsan mered a semmibe, véletlenül elbotlik egy pénztárosnőben, aki a megszólalásig hasonlít a bizánci császár lányára. Ottóban feltolulnak az emlékek, felgyújtja az áruházat, és a hölgyet maga elé kapva lóháton elvágtázik az új pirkadat fényeiben – de aztán elüti őket egy kombájn. III. Ottó a saját korában riad fel. Rádöbbenve, hogy mivé lesz a távoli jövőben a világ, nem tud tovább élni, és szándékosan megfertőzi magát maláriával...

És most itt ül az autóban Olíviával, ezzel az okos, és kétségkívül gyönyörű lánnyal. Sakkban tartja őt egy fegyverrel, és kényszerítenie kell, hogy egy hétig ne kerüljön elő. Éppen csak annyi ideig, amíg Gary befejezi helyette a szoftver fejlesztését, amin eddig Olívia dolgozott, és így ő fölözheti le a munka hasznát, megkapva vele egy borsos szerződést, a milliós költségtérítésről, és a jogdíjból befolyó tetemes összegről nem is beszélve...

Az újabb kudarc sem vette el azonban a rendező kedvét attól, hogy kíméletlen látleleteivel újabb visszásságokról rántsa le a leplet. 1988-ban dokumentumfilmet készített Hans Jürgen-ről, a hajléktalanról, akivel harminchét éve nem történt az égvilágon semmi; egyetlen figyelemre méltó tulajdonsága, hogy időnként levakarja és megeszi a lábgombáit. A hajmeresztő kaland címet viselő project hétszáznyolcvan perces hosszával világrekorder a maga kategóriájában, de a gyártás körülményei sem mindennapiak......

Van egy grófi család, akinek a házunkkal szemben van a kastélya, ami mára már öregek otthona lett. A családom meg van arról győződve, hogy a gróf régi leszármazottjai kapcsolatba voltak (feljegyzések szerint) a mi családunkkal. Anyu azt mondta, egyszer be kell hoznom ennek a grófi családnak a nevét (Károlyi) a családba...

Peter Fleischgruberwasser minden műve ékes bizonyíték arra, hogy a mai osztrák - szélesebb értelemben véve akár az egész európai - társadalom élhetetlen szeméttelep, amelyben érzelem nélküli, ellenszenves rideg zombik kóvályognak, újabb áldozatra lesve. Egyedülálló módon, radikális eszközökkel tárja fel azt a gennyes fekélyt, amely mára a nyugati kultúra egész arcát elborította...

Kezeim remegnek. Egy percre lerakom mindkettőt. Vágásnyomok testemen szinte mindenhol. A gyógyszerhez nyúlok. A pirulákat kinyomom a csomagolásból. Összetöröm, és lenyelem az összest egy kis víz kíséretében...

Hangzavar. Izzadság. Tömeg. Legalábbis, Te ezt érzed. Gyerekzsúron vagy, úgy hat-nyolc éves lehetsz. Az ünnepelt lány szobájában vagytok. Sokan. Meleged van. A ruhádban feszengsz. Az összes lány idősebb nálad. Köréd állnak és csokival kínálnak. De Te nem fogadod el, mert a mamád azt mondta, hogy sosem szabad kérni. Tudod, hogy ez nem számít kérésnek, mert a lányok kínáltak, de a mamád azt is mondta, hogy másoktól ne fogadj el semmit...

Szeretek tömegközlekedéssel utazni. Mindig van valami különlegesség, ami leköti a figyelmem. Olyan, mint egy svéd asztal, van itt minden, ami szem szájnak ingere. Általában az emberek a reggeli utazás közben csak bámulnak ki az ablakon, átgondolják az aznapi teendőiket, morgolódnak, hogy el fognak késni vagy hasonló, az agyat nem túlságosan leterhelő gondolatok kötik le őket. Szeretem megfigyelni, hogy milyen típusú emberek fordulnak meg a buszokon, villamosokon, metrókon...

Elolvasom »