Egyéb történetek - 52.oldal

Fényes hajú vagy fénylőn kopasz boltosok véget vetnek a sziesztának, súlyosan nyíló redőny tol vaskos forróságot. A földszinti pacsingó tulajdonosa kitartja a kézfejét, mintha esőt várna, és gyorsan berántja. Nem hiányolja feszülő-kötényes felszolgálónőjét, úgysem lesz vendég jó darabig. Értelmet nyer a „süt a nap” kifejezés, éget.
Félkilós légy bágyadt pislogása kopott ablakkeretben, távolról egy egész fortyogó katlan biztatja: Ole, ole!

A patak partja a szürkületben. Azt látom, azt látom. Pataknak partja szürkület varjak és gaz. Miért nem mozdulsz? Az idő telik, a percek. Menj tovább. Követlek, míg el nem tűnsz teljesen. Pataknak partján, a szürkületben...

Nemrégiben kezembe vettem Ernest Hemingway Búcsú a fegyverektől című klasszikusát. Sosem olvastam, mint ahogyan – néhány novellát leszámítva - nem ismertem a nagy író egyik művét sem. Úgy döntöttem, hogy ideje lerónom tartozásomat a Papa felé...

Én azonban csak a saját történeteimet írom meg. Sok munkahelyen dolgoztam, szállásokon, albérletben társnőimmel beszélgetve nyomorultabbnál nyomorultabb történetekben kellett arra rádöbbenem, hogy miért is boldogtalan olyan sok nő, és hogy miért vagyok én boldog, bár semmim sincsen és abból, amit keresek, ha levonom, amit haza küldök anyáméknak, semmi sem marad...

Néha olyan furcsa az élet. Tele van véletlenekkel. Nem mintha hinnék bennük; véletlenek nincsenek. Bizonyítani is tudnám, ha akarnám. De hát most nem erről fogok írni, tehát nincs nagy jelentősége...

Barbara, Kedves!
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor határoztam el, hogy megkereslek. Először levélben. Nevedet tudom, várost tudom, még az utcát is emlegetted, a postás biztosan megtalál.
Melegebb volt a víz a levegőnél, amikor kijöttünk, vacogva menekültünk a törölközőkbe...

FIGYELEM! Ezzel senkit nem szeretnék megbántani. Az egész tudomásom szerint az én fantáziám szüleménye, bár az alapok valósak hozzá!

- Adam bejönnél egy kicsit? – szólt ki a menedzsere.
Adam bement. Miről beszélgethetnek? Megöl a kíváncsiság. Habár nem tudom eldönteni, hogy annak örülnék, ha megkapnám a munkát, vagy annak, ha nem. Nyílik az ajtó. Adam és a menedzsere, Tom lépnek ki rajta. Odajönnek hozzám. Adam virul.
- Gratulálok tiéd az állás, mától az asszisztensem vagy – mondja Tom és a kezét nyújtja...

A lány összerezzent csendes magányában. Pedig nincs egyedül a szobában. Barátja ott fekszik mellette és dühös rá. Vagy már alszik? Hangosan szuszog és teljesen mozdulatlan. A beszűrődő fényben a lány arca tisztán látszik. Ha a fiú ébren van, biztosan látja, ahogy a szeme megcsillan a fényben. A lány próbált hangtalanul lélegezni... Most hirtelen valami éles, forró bizsergést érzett a szíve legmélyén. Eszébe jutott az a mondat, amit aznap a fiú mondott neki a vonaton:
"Jobb...

...Ilyennek éreztem ezt az utazást, és szívem legmélyén tudtam, hogy ezt az emléket nem veheti el tőlem senki, de most mégis úgy éreztem, hogy mindenkivel meg akarom osztani ezeket a kellemes perceket.