ETÜDÖK hegedűre, zongorára, fúvósokra, férfikórusra és nagyzenek

Ole, ole!
Izzó háztetőkön át betör a háthoz-tapadt ingszagú zaj.
Ole, ole!
Fényes hajú vagy fénylőn kopasz boltosok véget vetnek a sziesztának, súlyosan nyíló redőny tol vaskos forróságot. A földszinti pacsingó tulajdonosa kitartja a kézfejét, mintha esőt várna, és gyorsan berántja. Nem hiányolja feszülő-kötényes felszolgálónőjét, úgysem lesz vendég jó darabig. Értelmet nyer a „süt a nap” kifejezés, éget.
Félkilós légy bágyadt pislogása kopott ablakkeretben, távolról egy egész fortyogó katlan biztatja: Ole, ole!
Száraz nyikorgás támad olajozott mozgásunk nyomán.

*

Arcába fújt hajszálak mögött, sehová nézve, hunyorogva lépked. Homlokán a napszemüvege.
Hegedűfoszlány siratja.
Aluljáró strapált lépcsőiről bukkan fel, egy sugár a szürkeségben.
Egymásba nőtt képek, keringő dallam, szakadozó lófarok.
Látom végtelenből elváló párhuzamosok vízén sikoltva siklani: „eljön?”
Végtelen futam négy húron, pergő gyanta.
Padon ülve, testes könyv fölött, fülében dallam. Nem hegedű, de érte szól.

*

Távol alacsonyabbak a hegyek.
Tegnap éjjel nem láthattam már, a recepción pislákoltak a fények, szél, sötét, és vágy hajtott minél beljebb. Mélység, zuhanás, szédült belefeledkezés.
Állok az ablakban, ahogy szárba szökkentem a takaró alól.
Felhők játéka mázol fénytelen tincseket zöld sörénybe. Ellenpontok játéka.
Vég nélkül sípol, falsul süvölt, vagy üstdobon dúl-fúl, ebben a magasságban ismeretlen a szélcsend, s mély a csend. A karmester felváltva ösztökéli az engedelmesen hajladozó, mértékletes, vén zenészeket.
A világ felfelé éppen itt ér véget, csak alá vezet út
Felpattan és pucéran mögém lép, átkarol, vállam fölött nézi a zenekart.

*

Mit látsz, mikor lehunyt szemmel peregnek az ujjaid?
Mit érzel, amikor 6-8 konyak után játékosan dobolsz a billentyűkön?
Mit látsz, amikor felemeled kőnehéz fejed, és már asztalokon pihennek a székek?
Mit érzel, amikor a vastag füst mögötti sarokból is eltávozott a pár, akik úgysem figyelték a tragédiának szánt komédiát?
Mit látsz, amikor jobb lenne semmit sem látni, és már szinte érzed az utcavégi kisszobád nyirkos hidegét?
Mit érzel, amikor mégis leütsz 6-8 tétova hangot, amit már senki nem hall?
Mit gondolsz: vár-e valaki?

*

Mély az erdő, rengeteg a vágy. Orosz rajzfilmekben kisróka itt keresi kétségbeesetten fél pár kesztyűjét, míg végül a jámbor vadállatok segítenek megtalálni.
Napokig kerülgettelek, mire feleltél: ha titok marad.
Rezesek harsogtak, látszott az arcunkon, fanfárok ültek a homlokunkra, akárhová-hová indultunk, s itt rejtőzünk végre – egy piros bugyi lebillen a kisróka fél pár kesztyűje mellé - és víg furulyaszó hallik.