Egyéb történetek - 169.oldal

A behavazott óceánra emlékeztető látvány gyönyörű, de hiányzik belőle az embert éltető melegség – hiányzik belőle az élet. Az öregember tudatában bongó visszhangot verő kósza érzelmek végül elenyésztek, s szétszóródtak, mint pelyva a szélben. Csupán egyetlen világos, érthető gondolat élt még továbbra is benne, mielőtt végleg elnyomta volna a veszélyeket rejtő, az öregember számára mégis olyannyira üdvözítő semmiség: az álom, ha eljön, az enyém lesz...

Azon csöndes éjjelen vigyázta álmukat a vén Hold, s a csillagok, ahogy aléltan feküdtek egymás karjaiban, s szívük békét kívánt, kettejüknek boldogságot. Napokig találkoztak így titokban, ám egy másik harcosnak feltűnt, hogy társa gyakran eltűnik, elhatározta hát magában, hogy legközelebb kifigyeli, hova megy, s követi.

Ha azt mondjátok: falipokróc, lehetséges lesz az individualista, gyíktokájú kultúra felbomlasztása a posztmaoista életszemlélet és a neoavantgardehippi – szánalom etno (védjük a földet) őrjöngései által. Látni milyen könnyen épül az ember. Ha egyszer lát. S nem szemekkel, hanem sosem látott puncik zsenge illatával behatárolt konstinens által...

Szerelmes vagyok, mindig róla álmodtam.
Most egy kis ideig a magaménak érezhettem, amint átölelte forró testem, és megcsókolta a nyakam.
Ő volt az, aki először megfogta a kezem és én megremegtem. Féltem, hogy becsap, de bízok benne, mert szeretem...

Az ülésemben ültem és a discmanemet hallgattam, amikor éreztem, hogy valami nincs rendben. Láttam, ahogy elszáguldottunk a megállók mellett bármiféle lassítás nélkül. Előrementem, hogy megkérdezzem a sofőrt mi történik. Felvilágosított hogy a busz irányíthatatlanná vált. Ekkor feltűnt előttünk a híd, amelynek közepén egy éles kanyar volt. A jármű átszakította a korlátot és belezuhant a Dunába...

zzott körülöttünk a levegő. Hirtelen megfeledkeztem arról, hogy esetleg csalódás érhet, a pillanatnyi örömnek éltem akkor és nem volt megállás a hálószobáig. Gyengéden csókolt meg először, aztán egyre inkább éreztem, hogy itt már észnek nincs helye a vágy hajtott mindkettőnket. El sem hittem, hogy vele vagyok, hogy engem csókol, engem ölel...

Talán örülök is, hogy szinte süketítő a zene, így legalább nem hallod annyira, ahogy zokogok…
Nem akarom, hogy gyengének láss…
De talán nem is érzem magam annak…
Nem akkor vagyok erős, ha visszatartom a könnyeimet és magamba zárom a fájdalmat, hanem akkor, ha megteszem azt, amit sokan talán nem tennének meg…

Az előző lapon jelölt új sárgamészkő bányákat csak akkor fedeztem fel, amikor repülőmmel a levegőben cirkáltam. Egyből jelentettem a bányászoknak, akik a helyszínre utaztak. Megállapították, hogy ez egy óriási bánya, és sok lesz a kereset is. Nem is akármilyen a vidéke: erdők, ott van a közelben a Sóstói-rét. Ezért egy falvat is telepítettünk oda, ahol gépeket és faszenet gyártanak, és „sárgamészkövet” raktároznak...

Annyi álmom van és tervezgetek, de mind hiába? Még mindig Zsolti jár az eszemben, még mindig őt figyelem, őt látom mindenben. Nem tehetek róla, pedig olyan rövid volt az a kaland. Egy semmit mondó történet vagyok a haverjainak, egy lány a sok közül? Én mindig kérdeznék és kérdeznék, csak egy baj van. Ha felteszek egy kérdést mindenki meghátrál...

A gépemmel manővereztem, mikor megpillantottam valami furcsa rakétát. Ennek a fele se tréfa! – gondoltam magamban, és visszatértem a bázisra. Egy negyedóra múlva:
- Meg kell semmisítenünk, mert szétrombolják Pilisszentlászlót. A V.P. gépekkel megyünk. Fegyverzete: 6 hagyományos rakéta (robbanós), 241 óriásrakéta, 4 bomba. A gyalogság pedig a legkorszerűbb fegyverekkel fog küzdeni...