Írásaim

Megértettem a jelet,
Hogy a jövőm nem nálla lelem.
Együtt voltunk bár nem sokat,
És meg is döbbentettünk másokat...

A léptek nem akartak elhallatszani mögöttem. Erőt gyűjtöttem és elindultam. Nagyon fáztam, fájt mindenem, de kitartóan araszoltam előre. Fényt láttam pár méterre tőlem. Megörültem, és tovább mentem. Mindenáron haza akartam érni. Minél előrébb értem, annál inkább elhalványult a reményt jelentő fény. Ez volt az utolsó esélyem. Sírni akartam, de nem ment. A bőgés nem segít semmin. Erős leszek. Igen. El tudok menni hazáig...

És itt a folytatás...

Folyt.
A lány kővé dermedt s még szemügyre sem tudta venni jobban a felirato...

Második élet. Vagy halál utáni élet. Bárhogy lehetne nevezni. Kinek hogy tetszik. De valójában ki tu...

A medál szív alakú, és egy apró aranyláncon lóg. Megtisztítottam mindkettőt, és alaposan megszemléltem őket. Nagyon finom kezek kellettek az elkészítéséhez, ez látszik rajta. A szívbe pedig valami bele van vésve...

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy lány. Ezt a lányt Nikynek hívták, gyönyörű fekete haja...

Tirpák sokat lapátolt már trágyát életében. Lett is akkora bicepsze, hogy a pulyáinak azzal töri fel a diót, hasizma olyan, hogy az asszonya azon vasal, lábizmai meg megszégyenítik a szőlőprésgép teljesítményét.
Hát ez a Tirpák egyszer gondolt egyet, aztán tett is...

Pánti meglepetten hőkölt hátra, és a következő pillanatban azt hitte, azért kiabált vele az Isten, mert elbambult. Hebegve-habogva elmagyarázta, hogy énekelni szeretne. Az Isten feljegyezte őt a jelentkezők listájára, majd utasította, hogy válasszon magának egy dalt. Pánti azzal a szokatlan kéréssel hozakodott elő, hogy zene nélkül szeretne énekelni. Ugyanis ő nem ismerte a földi dalokat, se a földiek az ő bolygóján íródott szerzeményeket, így megpróbálkozott ezzel a módszerrel, hogy nem...

Parasztman

Lazsa-megye, Tunyatanya

Mi a kénköves pecmeregi rottyant eke az ott az égen?
Egy tyúkga...

Ott volt a kórterem, mely ugyanolyan volt, mint a többi. De valahogy mégis más, ezelőtt a látogatás előtt öröm volt bemenni, hiszen naivitásom határtalan volt. De ez a nap volt a legszomorúbb. Bementünk és megláttuk őt. Ott feküdt az első ágyon és aludt. Később rájöttem, hogy nem is aludt, hanem inkább küzdött az őt megtámadó förtelem ellen...