Vésd jól eszedbe, barátom! A sírig.

Egyetlen egyszer, csak egyszer kell
csak megölnöd,
és tönkreteszlek én, játszva, a sírból,
hiszen bizalmam áldoztam rád,
te új, bizhatatlan barát...

Egyetlen egyszer, csak egyszer kell,
az, hogy elárulj,
és én visszadok tizenöt ezüstöt a harmincból!
Így bűnhődj mégegyszer tehát,
te új, te gyáva jóbarát...

Egyetlen egyszer, csak egyszer kell,
hogy megérts,
és minden ezerszer könnyebb onnantól...!
Hiszen mit várok én, a női csökevény?
A szót, hogy szeretsz, és nem kell több "remény".
S nem szenvedném sem tél hűvösét,
sem nyár perzselő sugarát...
Vésd jól eszedbe, te új, félő barát!:

Egyetlen egyszer, csak egyszer
halj meg értem.
És sírodra nemhogy minden nap friss virág borúl,
s fölötted majd színarany sírkő domborúl,
de melletted fekszem én is,
én a tied, s te az én kezem fognád,
barátom, te drága, sírig hű barát...