Vége

Az ember pusztulásba dönti önmagát,
észre sem véve, hogy a gonosz uralja lelkének magját.
Megáll a vándor és rémülten néz föl az égre.
A bolygók a semmibe hullva egy új életbe érnek,
de oda nekünk nincs út, itt a világ vége.
Megnyílik a föld, és a Gonosz sötétje
borít homályba mindent.
El kéne menni, a csillagok nyomán,
de oda út nekünk nincsen.
Eljött a világunk vége.
Vedd észre: saját gonoszságod mocskában élsz!
Vér, könnyek és halál amerre mész.
A szeretett ember riadtan néz,
vajon nem a Sötétség szolgája hív?!
El kéne menni egy jobb életbe,
de nekünk út oda nincsen.
Megölt a világunknak borzalmas vége.
És boldogan veszed észre:
A csillagok nyomán jársz,
de porba sujt egy szó,
Nincs itt semmi, mit kívánsz.
És meglátod a valót,
A Fekete Halál új testre vágyik,
Te leszel az, ki szolgájává válik.
Összeesel... Hideg éjszakában jársz...
Telihold süt, fekete fátyol előtte.
Lelked sötétje elborítja a semmit,
mert az éj a világunk benőtte...
Harang üt, sikolyt hallasz, vért kíván az ajkad.
Öt perc és egy ordítás terjed a végtelenbe,
majd egy kárörvendő kacaj az estbe.
Hát ilyen a világunk vége.
De rájön a gonosz, itt nincs már semmi.
Tombol a düh, itt mivé lehet válni?!
Hirtelen kisüt a Hold és lebukik.
A Fekete Hold éjjelének vége.
és itt lett a Gonosz sötétjének vége.