Vég1

Csütörtök reggel 5 óra van és én már itt ülök a gép előtt.
Felébresztett a szerelem,
vagy inkább a keserűség.
Ébren álmodom tovább... rólad.
Rémálmaim vannak .... nyitott szemmel.
Egy nevetséges alakban ismerem fel magam
aki az általa piedesztára emelt angyal
megunt játékszereként vonaglik a földön csupaszon,
miközben a szíve fent maradt a fellegekben
egy kardra szúrva amit te tartasz a kezedben.
Ugrándozom, hogy kiszabadítsam testem-lelkem motorját ebből a fájdalomból...
Eleve kudarcra van ítélve, hogy elérjem...
Néha mégis sikerül... megérintenem.
De a fájdalom még jobban görcsbe rántja szánalmas testem amint fordul benne egyet a penge...
Visszahanyatlom a mélybe.
Imádkozom .... hozzád.
Az a penge nemrégiben még a becézgető ujjad volt, aminek megnyitottam bensőm legmélyebb titkait.

Kérlek .... esdeklem .... vedd észre,

mennyire szeretlek