Várakozás

Nem tudni miért élünk,
s miért mindig remélünk.
Nem látjuk magát a mát,
Nekünk a holnap hoz csodát

Látni a tegnapot
A múltat, s a jelent
Mert a jelenből múlt lesz
S a jövőből jelen.

Azt hisszük remélünk, mindig csak szüntelen
Egy kósza ábránd, mi a szívünkben terem
Nem éli meg a holnapot csak a talány,
Az igaz megy biztosra, akár a halál.

Szemünkben a tűz már nem csillog
Életünkben a víz elcsorgott
Nem fúj köröttünk a hangos szél,
Nem hoz több gondot már a veszély.

Nem érezzük virágunk illatát
Nem érezzük az étel zamatát.
Immár nincs segítség, nincs reménység
Búságra gyógyír csak a kedélység

Hamar eltűnt, eltávozott a vágy
Üres maradt lelkünk, nincs benne tárgy.

Várjuk már életünk komor, utolsó napjait
Mit elvisz a szél, s itt hagyja a hamvait.