Vallomás

Első találkozásunk hamar elröppent,
Alig nézett rám gyönyörű kék szemed.
Nem tudtam magamra vonni figyelmedet,
De most el kell mondanom érzéseimet:
Szép szemed ragyogása,
Mint üveggolyók koccanása
Belepte szívem halkan, hirtelen
Kitörölni lehetetlen.
Ez a pillanat lassú volt,
Bennem máig örök nyomot hagyott.

De a Te szíved választott egy másik lányt,
Közétek semmi sem állít akadályt...
Legalább adj egy esélyt,
Hogy megismerhesd szívem legmélyét.
Ha mégsem vagyunk egymáshoz valók,
Miért hoz össze minket olyan sokszor a sors?

Talán nem értheted, de felejteni nem tudom tekinteted,
Folyton ábrándokat kergetek, megoldásokat keresek.

Miért fon körénk egy érzés láthatatlan felhőt?
Miért nincs hatalmam meghódítani őt?
Miért nincs boldogság, ha a láng sosem alszik ki,
Ha a megfoghatatlan érzést semmi sem törli ki?
Miért van szakadék, miért nincs híd?
Ezt az érzést sosem mossa el a víz.
Talán csak idő kell és elfelejtelek?
Bármi történik, magam előtt látom csodálatos szemed.

A felejtés nehéz, sőt lehetetlen,
Talán így fogom leélni hátralévő életem.
Kételyek közt, várva a napot,
Amikor végre egy esély kapok.

Belül egy hang azt súgja nekem:
Nem volt hiábavaló reménykednem.
Harcolnom kell, még harcolhatok, lehet
Egy idő után már késő lesz, másé a győzelem.

De ha így is lesz, megérte.
Elmondhatom, hogy egy embert igazán szerttem.
És a remény mindig élni fog bennem,
Még halálom után is megmarad érzésem.