Vágyódás, s bűnhődés

Az élet tengerén evezve
Várok a szívedre repesve.
Mikor jössz hát, kis virág?
Mikor már süllyedni látsz?


Ha már itt lennél mellettem
Boldogan élhetnénk az életben.
De nem vagy itt, s nem szeretsz,
Meghalok, ha ezt teszed.


Tán valaki ellopta szívedet?
Engem meg búsulni engedsz?
Hát legyen így, én nem bánom,
Érjen titeket egy halálos átok!


A két szerelmes ifjú elhunyva,
Mozdulatlanul hevertek ott holtan.
Visszasírom a szerelmes perceim,
De hiába, nincsenek jó emlékeim.


Vagy mégis? Igen, emlékszek.
A parton ölelt meg még régen.
Ó azok a boldog pillanatok!"
Gondolta, s arca színe falfehérre váltott.


Eldőlt, mint egy ceruza,
Bántában összeroskadt.
Így lett vége a nagy szerelemnek,
Ne kívánja senki ezt ellenségének se.


Vége van, ahogy a történetnek is,
Szomorú, de így kell lenni.
Az élet így akarta,
Legyen is mindig saját akarata.