Utózengések

Utálom magam és utállak téged,
A tekintetem a távolba réved.
Gondolkozom mért kellet így lennie,
Ezért kell most mindkettőnknek szenvednie.
Vagyis azt nem tudhatom Te mit érzel,
Lehet emiatt egy karcolásból se vérzel,
Bennem tátong az űr, aztán lassan fájdalommal telik meg,
Lehet amit mondtam annak a felét se hitted.
Nemtudok semmit,már nem érzek csakúgy vagyok,
Te is csak egy vagy akiért könnyet már nem hagyok.
Pedig talán máshogy lett volna ha....

De itt nincs már nincs ha, csak az üres tér,
Nemtudom Te mennyire bánod amit tettél.
Én minden percet megbántam ezerszer,
De nem azt amire gondolsz,amit mondok ne hidd el.
Azt bánom egyedül hogy nem hamarabb léptem,
Talán most nem lenne ennyire súlyos a vétkem.
De ez teljesen mindegy már, hisz te ezt nem látod,
Szóval maradok örökre sajnos "csak" a barátod.