Úton

Ülök a vonaton.
Ülök,de mindhiába
A régi visszahúz...
Ám megyek-megyek kedves nemsokára!
De állj, vár még a régi
Mint kedves,borongós,szabad
De szemed már az újat nézi-bár szíved szakad
Rejtett magány.
Nem érti hogy lehet ez így,
Miért jöttél a világra?
Születsz vidáman-sírva,
Nevetve-szomorún mész a halálba.

Megy a vonat. Szürke állomások.
Egyiken sokat,másikon alig állunk.
De az út mindig oly sötét és keserű,
Hiányzik a napfény, a zene,a derű.
Csak zakatol vakon, hangosan halad
Észre sem veszed és az időd elszalad.
Hol egyik, hol másik jön érted,
Nem mindig úgy ahogy azt vártad,kérted.
Szállj fel a vonatra!jön az állomás
Látomás az élet...
Furcsa látomás.