Kihalt és csendes volt az a hely,
Mégis csodálatos égi föld kehely.
Lámpása a nap volt mely tündökölt,
Csodálatos volt de mégis néma föld.
Egy sikoly volt mi megrázta a tájat,
Egy alaktalak alak szülte árnyat,
Változást hozott a világra ő,
Nyomában izzott a levegő.
Bejárva a helyet mind többen lett maga,
Mennyek szentírása lett az ő akarata,
Bíbor rózsák boldogító árja,
Melynek a vörös vér lett hűséges párja,
S hangos sötétségbe borítja az eget,
A csendet megölve, az éjszakába nevet,
Hirten elözönlik a fényes napot,
Feketébe burkolt élet szökken ott,
Gonosz kacaj és halálhörgés hallik,
Önmagába fulladt vétkesen hanyatlik,
S mikor ledől az utólsó alak árnya,
újra élettelen csend vár a világra.