Türkiz

Ezek a versek mind egy lányról, egy lányhoz szólnak, aki sohasem fog már szeretni, mert hibáztam vele kapcsolatban egyszer régen, és azóta sem tudtam őt elfelejteni. Volt több versem is, de nekem ezek a sorok jelentik a legtöbbet...

Türkiz

Sziklapartra felcsapó,
Daloló tengeren hajó,
Végtelen, s lágyan ringató,
Fejem öledbe hullajtom.

Onnét nézek szemedbe,
Szemed türkiz tengerébe,
Végtelen, s mély medrébe,
Magam tekinteteden vesztem.

Szemedben látom szabadságod,
Örökké szomjazó ifjúságod,
Minden titkos vágyod,
Szemed tükrén járok.

Elrévedve járok mezőkön,
Ahol paripa hangja csap föl,
Hol a szépség már öl,
S vad ménes vágtat keresztül.


Leszel múlté?

Ha a szerelem virágot máshol hajt,
Ha más dallamot játszik a lant,
S mikor azon szóval, örök imádat,
Nem juttatja eszembe világ Dorkámat,
Talán boldog leszek.

Ha már a könnycsepp nem bánat,
Hanem oly nagy öröm, s nem fáradt,
Majd ha elfelejtem, mi is az: szerelem,
Ha majd elvesztem mind, bús levelem,
Talán tollam is leteszem.

S akkor bú, könny, szenvedés után,
Akkor hű, csók, szenvedély múltán,
Elmúlnak végleg ez ifjú konok,
Dorkát szerető méla korok,
Mint víg nappalok.



Csalódott szerelmes

Hazug álmok,
Mindig téves úton jártok!
Gaz élet,
Nem kell „jövő-étel”!
Ember arcokon,
Mocsok jár szátokon,
Ahogy ígértek árulón!

Nem lépek tovább,
Elvesztem hamarább,
Hagyj el élet,
Vagy én hagylak!

Oh, szerelem, véres bárd,
Így nem kell trófeád,
S hiába jár szárnyán Cupido,
Neked is kárhozat volt szerelem,
Rómeó!

Már akárhogy is lennék hódító,
Nem érdekel e bódító,
Elragadó út.

S mi jobbat várhatok?
Miért kellene ti álmotok?
Minek számoljak múló éveket,
Nem élem meg jövendő perceket!
S ha ez vagyok, ez végzetem,
Erre születtem: véged életem.

S ha csúful ejtve,
Szerelem csapdába estem,
S Dorka kacaja hall messzire,
Átkot mondok minden földire!

S ha bú a sorsom,
Remény reményt ne adjon.



Dorka halott

Talán már nem is emlékszel,
De voltak telek, eltöltve kettesben,
Egymással játszva, furcsa szeszéllyel,
De voltak szép pillanatok öledben.

Lehet, hogy te már elfeledted,
De én bennem még élénken él,
Csöppen, elrejtve szívemben emléked,
Mi csupán elmúlástól fél.

S vajon haloványan meddig lesz,
Ha te, Dorka, már halott vagy:
De a szerelem mindent jóvátesz…
És én szeretem majd az emléked.



Lázas gondolatok

Ha meghalok, talán este,
Beszéljék, álmom miért feslett,
Hogy sok mesének nem érte,
Rövid életem alatt vége.

Hazudják csak Dorkát gyilkosnak,
Hisz’ tán része is volt,
Éget, s fáj ez szerelme láznak,
Reggelre így leszek holt.

Ha nem kelek fel, tudja ez világ,
Dorkát szerettem, s szeretem,
De síromon ne legyen virág,
Tovább élek benned, szerelem.



Síron túli szerelem

Ha engem hívnak, s nem találnak,
Viszik hírét szélnek, fűnek, s fának,
Hogy én halott vagyok, megfagyva
Dorka bús arcát ki vigasztalja?

Ha én már föld alatt leszek, férgeknek,
Márvány sírkövemre bús idézetet véssenek,
Ki mondja el én helyettem, nem mertem,
Hogy Dorkát mennyire szerettem?

Ha én csak emlék, halvány kép vagyok,
Egy-két szerelmes gondolatról észbe jutok,
Honnan tudom, hogy Dorka hírét vette,
S hogy szerelemmel ő is szeret-e?

Ha holnap nem ébredek mosollyal arcon,
Mikor elbuktam véres, kényes élet-harcon,
Ugyan! , meséljék el romlott bánatát,
Megszépítve, ha kell, hogy szerettem Dorkát.



Ne ölj meg!

Dorka!
Szép szemeddel te ontod vérem,
Forró ajkaddal te mérgezed lelkem,
Eszemre nyugodt percekben te törsz,
Szívembe kést te döfsz!

S ha bánat és csak bú minden,
Ha ennyit ért ez, a szép végek,
Ha már csak dühöd tombol,
És kezed nem tesz mást, rombol…

Ha ütnél, ha vágnál, mert szeretlek,
Akkor sem tehetek semmit, nem feledlek,
S ha örökre elmész, ha egyedül hagysz,
Rosszabb, mint bármi, mit tudhatsz.

Maradj!, még ha kín, még ha bűn,
Ha fájdalom, ha halál, ha éget tűz,
Mert enyém ugyan nem lehetsz:
Ugyanúgy fáj, mint neked.

Én tudom, ismerem mi ez!
De ha nem látlak, eltűnök…

Ha nem szerethetsz:
Csak maradj mellettem!
De búcsúddal Dorka,
Ne ölj meg!