Tudni akarod mi a bánat?

Várni valakit, ki nem jön többé, elmenni onnan hol boldog voltál, s szíved ott hagyni örökké! Keresni valakit,- ki nem szeret téged, könnyeket tagadni, szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, s azt soha el nem érni, s csalódot szívvel mindig csak remélni.
Szavakat idézni, mik lelkedbe hullanak, rózsákat őrízni el-el fakulnak.
Hideg búcsúzáshoz egy csókot koldulni, mással látni őt és elfordulni.
Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat, s imádkozni, hogy ő meg ne tudja.- mi a bánat!
Elmentél tőlem kedves és én hagytam, hogy csak menj el. Hiába lett volna minden ki menni akar azt hagyni kell. Mosolygott hozzá-hozzá az arcom, de mögé senki sem néz,- játszani a közömbös embert most látom csak mennyire nehéz.
S ha azt kérdezné most valaki tőlem, mondjam meg mit jelentesz nekem:?
- Egy pillanatra zavarba jönnék, s csak sokára mondanám csendesen:
- Semmiség, egy elmúlt szerelem.
Nem venné észre rajtam senki sem, hogy könnyes lett a két szemem, egy halk sóhaj- ez lenne minden és mennék tovább csendesen.
Az ember gyakran elárulja önmagát, de már lát a két szemem menni túl a könnyeken, hogy még mindig te vagy mindenem! Elmegyünk egymás mellett, két szemem könnyes, de rád nevet. Kacagva köszöntelek én is, de hangom kissé remeg. Mosolygok egy utcasaroknyit, s jó fáradt szemembe nyúlok- egy könnycseppet szétmorzsolok.
A válás mindig nehéz- de tévedsz rosszul ítélsz! Nem bántam meg bárhogy is volt, szívembe mindig lesz hely emlékednek, s csak az maradsz ki boldoggá tett.
Nem bántam meg bár mit is szólsz!
Ami szép volt nem sikrült megtartani. Mondd, hogy én hibáztam el, ha úgy akarod, de én ezen sírni fogok.
S hogy ne legyen könnyű diadalod, most búcsúzunk el.
Ez az egész! Csak menj, vissza ne nézz!
Vedd karodba ki tőlem elvett s csak azt ne hidd, hogy nekem ez könnyű lecke volt!