Tombol a vihar…

Dörög az ég, esik az eső, olyan mintha haragudna,
Olyan mintha kínzó fájdalma nem csitulna,
S nem enyhít bánatán senki, egyfolytában csak könnyezik, sír,
Én csak azt látom, hogy a gondjaival már élni sem bír.

Úgy tombol a vihar mintha, megsebezték volna,
Olyan mintha lelke lenne, s folyton csak zokogna.
Zokog, szenved, s őt soha senki meg nem érti,
Annyira fáj neki, hogy mi útjába kerül azt mind darabokra tépi.

Sírok én is vele együtt, s mozdulni nem bírok csak várok,
Lassan azt érzem, könnyeim által vele egyé válok.
Olyan mintha, valakit örök időkig átkozna,
Pedig tudja, hogy ettől semmi sem változna.

Mikor ereje elmúlt, mindenki csak gonoszan nézi,
De fájdalmát, soha senki meg nem érti,
Engem sem ért meg senki, csak néznek rám,
Egyszer bánaton is megérti valaki talán.