Szomorúság-->és egyszer csak kisüt a nap....

Milyen csúnya kint az idő,
Milyen búskomor a kert.
A fájdalom is nehéz,
Hiába szedek gyógyszert.
De a sok betű között,
A tanulás derekán,
Feltűnik a hiány,
A szívet tépő magány.
Nincs itt velem senki,
Nincsen aki hiszi,
Hogy nem leszek jobbá soha,
Ha nem mehetek sehova.
Itt ülök búsan a sorok közé zárva,
Hiába teszek bármit,
Hiába a hit,
Szabadulni nem tudok,
Hiányoznak a barátok,
Hiányoznak a haverok.
Hiányoznak sokan.
Innen...vagy éppen onnan..
Szeretnék velük lenni, de hogyan?
Maradjatok még velem,
Úgy nem fagy meg a szívem,
Ha tudom, hogy itt vagytok,
Felvidít minden szavatok.
És tudom, hogy barátok vagyunk,
Hogy egymásra számíthatunk,
Hogy egy másikat be nem csapunk.
Tehát ne hagyjatok el,
Tanuljunk mindenből, és fedezzünk sokminden dolgot fel....
Én nem zárkózom el.
Nincs oka, nincs miért, nem kell.
Ha egyszer elválnak útjaink,
Hiányozni fogtok,
De lélekben ugye mindig velem maradtok?
Mert szükségem...szükségem van rátok....
És egyszerre csak kisüt,
Kisüt szívemben a nap.
Tudom én, már látom,
Ugyan ez lesz a holnap....
És minden napsugár,
Legyen tél, vagy nyár,
Melengetni fog,
Itt belül. Mert tudom. Érzem,
Ti, barátaim, mindig velem vagytok; jóban,rosszban,lélekben.

By G...y
Azoknak, akik mindig mellettem voltak, és remélem lesznek is: a BARÁTAMNAK