Szavak égető hatalma

Sötétség volt, mi megszülte a fényt,
Fény volt, mi sötétnek lelket adott.
Hatalmam már át nem is adhatom,
Hiszen szavaim már lelkem tépék.
Söpörjön végig rajtad a hideg,
A véred legyen fagyos és szúrós,
Hangod legyen éles és tűzforró,
Döfjön le, égessen elevenen.
Vérem tapad, már fehér bőrödhöz,
Vörösre festi és felmelegíti
Hűvös lelked, amely engemet szid,
Arcod ismét piros már és égő.
Húsom szakadt, már-már arcom kihűlt
Vérem folyik végig testemen át,
A szemem üvegesen mered rád,
Tükröződik benne halál és bűn
Te mégis fölém hajolsz, rám nézel.
Ajkaid piroslanak a vértől,
Tekintetedben mégis harag fő,
Szádat egy utolsó szó hagyja el.
EZ a szó ismét felizzik bennem,
Feltölti testem szent hatalommal,
Felhajolok, ajkaidra tapad
Vért és csókot kívánó önmagam.