Rothadó tetemek

Kiélezet küzdelmek,
széttépett lelkek.
Mert ezek vagyunk mi,
egy rothadó tetemek.

Nincs már becsület,
nincs már szeretett.
Hanem csak gyűlőlet,
amely a lelkedből tőr fel.

Probál kitőrni lelkedből,
de te nem veszed észre.
Agyadat elszívják,
s ezt sem veszed észre.

Figyelj ember szavamra,
mert csak egyszer élsz!
Mert csak egyszer élsz,
ezen a mérgezett bolygón.

Ha tudnának tűzbe dobnák,
és senki nem halgatná fájdalmát.
És most kérded mi lehet az?
A szabadság és önbecsülés.

Hissz milehet egy embernek,
mond meg nekem te?
Hát nem becsület, tisztesség,
gerincesség és hűség.

Vagy te, hogy élsz ember,
mond meg nekem hát?
Lopsz hazudsz, és netán
még embert is őlsz? Te féreg.

Férgekkel és patkányokkal,
naponta alszol fekszel.
Ez nem szép tőled!
Te halott ember.

Mond hát nekem mennyi?
Mennyiért csalsz s lopsz.
Mond meg nekem ember,
van még egyáltalán lelked?

Elatad már ezt jól tudom,
de nem fáj neked semmi?
Hogy lehet az ember!
Mert nekem fáj nagyon fáj.

Imádkozz időbe még,
mert te feletted is
itéletet mondanak, s lehet,
hogy fájdalmas lessz az neked.

Imádkoz az Úrhoz,
mert ő mégbegbocsájt.
De én soha neked,
nem, nem, soha.

Megalázott emberek,
meggyötört szívek.
Mert ezek vagyunk mi,
egy rothadó tetemek.