sötét árnyak gyülekeznek
elengedem a kezedet
a szemednek ragyogása
elveszik a félhomályba
a napot takarják felhők
s a fájdalom bennem csak nő
a városban minden rideg
panaszkodnom nincsen kinek
ők nem érthetik mit érzek
nem értik hogy mitől félek
a testünk már összeforrott
ítéletünk már kimondott
örökre csak egymás nélkül
az okokat még nem értjük
akármerre is pillantok
már nem érzem az illatod
bárhol keresem a hangod
nem látom a túlpartot
mindenhol csak a csend honol
bármerre keresem arcod
a bánat lelkembe rombol
a magány közelít jobbról
az emberek sötét árnyak
úgy nézem az akácfákat
magánnyal vívom a harcom
szél s eső mossa az arcom
túloldalon látlak téged
de ez az út ez a végzet
megyek az úton nélküled
egyedül minden oly üres
kinyitom majd a két szemem
és mikor meglátlak téged
a szívem nyugalomra lel
így ébredek reggel majd fel
az álom lassan messze száll
két karod forrón ölel át
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Nézem az arcod,
Az őszinte szót keresem.
Küzdök a megvetés ellen,
Egy kicsit még maradj velem?
Az őszinte szót keresem.
Küzdök a megvetés ellen,
Egy kicsit még maradj velem?
Mi a fájdalom s a bánat mikor szeretsz?
Hozzászólások