PONT

Kezemen lecsorognak
életem utolsó, vörös cseppjei
és míg írok, tollam
életemet a lapra csepegteti.

Nem lehetek már élő,
hiszen az élő nem fázik belülről.
Nem béleli őt égető
jégpáncél magában, és nem is hűlő.

Eláztatják a lapot
életem utolsó, vörös cseppjei.
Ő, aki csak ül, amott;
érte fogynak könnyeim.

Nem fogja tudni, soha! -
mert életem eláztatja versem -;
hogy ez neki volt írva.
Nem kell másnak sem tudnia, csak nekem.

Kezemen végigcsorog,
életem legutolsó, vörös cseppje.
Tollam - mert én nem írok -
őt már a földre csepegteti le.