Őszinte vallomás…

Hosszú az est,
Hosszú az út,
Időm elég,
Kezem még fut,
Még nem érzem ideijét,
Annak mi jön,
Még nem érzem mámorát,
Annak, mi jött.

Még nem érzem ideét,
A felejtés havának,
Még érzem ideét,
A szeretet szavának,
Még nem adom fel,
Hisz van remény,
Még nem adhatom fel,
Míg van levél.

Még nem csordult ki az összes könnyem,
Még nem folydult ki az összes vérem,
Még van álmom, mi arról szól,
Hogy kedves hangján hozzám szól.

Szívem még érte dobban,
Erem még vele lobban,
Szemem őt látja,
Kezem testét várja,
Szám még nem száradt ki,
Szava még nem szállt ki,
Hát várom őt míg feledek,
Várom őt, míg szeretek.

Még érzem ideit a reménynek,
Az igazi való létnek,
Még érzem ideét a szónak,
A sok mosolyt hozónak,
S várom még a csodát,
Mely bár fájdalmat is lát,
De tán az lesz, mely feledteti,
De tán az lesz, mely szeretteti.

Még nem csordult ki az összes könnyem,
Még nem folydult ki az összes vérem,
Még van álmom, mi arról szól,
Hogy kedves hangján hozzám szól.

Lehet, hogy eljön az, mire én vágyok,
Lehet az lesz mit én látok,
De addig még sok könny kell a porba,
Addig még sok szó megy a tóba,
Sok mindennek kell történnie addig,
Sok mindenre várok addig,
S talán meg se lesz soha,
Talán meg se lesz, csak gondban.

De most ég a testem a vágyba,
Szellemem eltűnik a lángban,
S addig meghúzom lelkem,
Addig mást kell szeretnem,
Hisz nem lehet ő az álmom,
Mikor szereti a felebarátom,
Mikor barátom szívét ő élteti,
Törékeny testét barátom öleli.

Még nem csordult ki az összes könnyem,
Még nem folydult ki az összes vérem,
Még van álmom, mi arról szól,
Hogy kedves hangján hozzám szól.

Lesz még sok éjszakám,
Mikor a nap könnytóba száll,
Lesz még sok olyan este,
Mikor lelkem nem jut a fellegekbe,
Mikor hiába várom a szavát,
Hiába keresem mosolyát,
De meg nem pillanthatom,
Meg tán sose halhatom.

Ha nem is ő, de lesz egyszer valaki,
Ki a létemet széppé teszi,
És emléke akkor is megmarad,
Mosolya nekem örök marad,
És akkor is ott jár a fejemben,
Mikor koporsóm eresztem a semmibe,
És akkor is róla szól az ének,
Ha már egész más az, ki idézett.

Még nem csordult ki az összes könnyem,
Még nem folydult ki az összes vérem,
Még van álmom, mi arról szól,
Hogy kedves hangján hozzám szól.