Öreg úr ül fenn a buszon,
Mellette egy hely szabadon.
Hátradől a puha széken -
Úgy tűnik, hogy alszik éppen.
Oly csendesen szunnyadozik,
Lélegzete nem is hallik.
Széttárt újság pihen orrán,
Szemére sötétet szórván.
Körülötte nyüzsgés-zsongás,
Milliónyi sürgés-forgás,
Minden ülés tele van már,
De ez az egy szabadon vár.
Lelassít az óriás jármű
S az idős úr - mily könnyelmű -
Nem száll le az emberekkel,
A tolongó tömegekkel,
Pedig jegye eddig szólt csak,
Fel kell tételeznünk, hogy csal...
De tán mégsem, hiszen alszik,
S nem tud róla, mit cselekszik.
Felszáll mellé egy ősz asszony
Ez bizony már szomszéd-viszony,
Lepakol, és fészkelődik,
Illendően viselkedik.
"Jól megy napja, tisztelt uram?"
Ám a szomszéd nagyon szótlan,
Bár rezzen az újság arcán,
Tán helyeslést bólogatván.
"Hát ha így van, én örülök,
Tudja, én is megyek s jövök,
Odahaza is áll a bál..."
Sóhajtozik, aztán leszáll.
S az öreg még mindig ott ül,
Szempillája meg sem rezdül
Igen mélyen szunyókálhat,
Sietség, s a munka várhat.
Üres hely nem marad soká
Így hát bizony ennek okán
Az idős úr mellé kerül
Egy fiatal, s rögvest leül.
Fejet biccent szomszédjára,
Rá-rá pillant órájára,
S csodálja, az idő mint száll...
Lassít a busz, s ő is leszáll.
Új hölgy jó helyébe rögves`
Lehet tán úgy negyven éves
Nem is köszön, szóba elegy -
De hogy kivel, neki mindegy.
"Ez már rablás" - mérgelődik
"Egy kilóért ezer forint..."
"S voltam ma a patikában,
Mert beteg vagyok javában."
S hogy mutassa, egyet tüsszent,
Döccen az út, szomszéd biccent.
Most se szól, mit a nő furcsáll -
Végül azért ő is leszáll.
S öreg úr még mindig ott ül,
Szempillája meg sem rezdül.
Hisz már mikor a buszra szállt:
Szíve dobbant - s aztán megállt.