Olyan szépek voltak...

Volt egyszer egy boldog és szép fiatal pár,
Szerelmük gyümölcseként egy kis fiuk is volt már.
Egy szép nyári délelőtt kirándulni mentek,
Az autójukkal sok–sok kilométert tettek.

A volánnál ült a vonzó, sármos apa,
Alig fért el az ülésen sportos alakja.
Büszkén és élvezettel vezette az autót,
Mely bizony státusz szimbólumnak is jó volt.

Mellette ült szép, ifjú felesége,
A férj egyik kezét a nő vállára tette.
Mögöttük a hátsó ülésen,
Csecsemőjük aludt egy gyermek ülésben.

A sportos autó teteje le volt engedve,
Hangszórójából halkan szólt a zene.
A zene ütemét a volánon a férj dobolta,
Felesége pedig a dallamot dúdolta.

Mindketten gyönyörködtek a tovatűnő tájba,
Majd megálltak enni egy árnyas parkolóba.
A csomagtartóból kis kosár került elő,
A legtetején egy kockás terítő.

Ráterítették a szú ette asztalra
Került pohár, tányér, kés, kanál és villa.
Mikor a kosár tartalmát kirakták,
Az asztal köré ülve megkezdték a traktát.

Gondos női kezek állították össze a menüt,
Egészséges ételek látszottak mindenütt.
Volt grillezett pulyka és sok- sok saláta,
És többféle sajt is desszertként utána.

Volt gyümölcs is, mit az asszony szemezgetett,
Miközben szerelmesen a férjére nézett.
Minden pillantásukból sütött a szerelem,
Arcukon látszott az őszinte érzelem.

Jóféle vörösbor is került a pohárba,
Mit sűrűn kortyolgatott az ifjú apuka.
A zöld fűre puha pokrócot fektettek,
S azon a kicsivel együtt hemperegtek.

Mindketten a kisgyermekük kedvét keresték,
Miközben egymást is simogatni kezdték.
Vidáman kacagva telt el a pár óra,
Aztán ismét egy üveg bor lett felbontva.

A melegbe jól esett a férjnek az ital,
Nem számolt akkor semmi tilalommal.
Nem gondolt arra, hogy is fog vezetni,
Sőt kezdett egyre magabiztosabbá válni.

Gondosan összepakolták a maradékokat,
Utánuk csak a lenyomott fű maradt.
Visszaszálltak a kényelmes autóba,
És elindultak haza, vissza otthonukba.

A CD lejátszón hangosabban szólt a zene,
Az autót a férj fél kézzel vezette.
Lábát a gázpedálra jobban rányomta,
Az autó a levegőt szinte hasította.

A férj sorra előzte le az autókat,
Gyorsan maga mögött hagyva az idilli tájat.
Nem voltak bekötve úgy száguldottak,
Lélekbe szinte már otthon is voltak.

Hátul a kicsinek nem tetszett az éles levegő,
Tiltakozásul a leghangosabb sírását vette elő.
Meglepetten fordultak a szülők hátra,
Egy pillantást vetettek a síró babára.

De ennyi is elég volt, hogy megtörténjen a baj,
Hatalmas csattanás egy másik kocsival.
Az ütés a kocsit messze repítette,
S az irányításra alkalmatlanná tette.

De nem is lett volna aki irányítsa,
Hisz a férj holtan borult a kormányra.
Az ütés ereje a kocsiba préselte,
A saját volánja lett a végzete.

Az ütközéskor a nő szinte kirepült,
Majd sápadt virágként az úton elterült.
Keze s lába furcsa szögben feküdt az aszfalton,
Egy apró vércsepp jelent meg a gyönyörű ajkakon.

Szeme csodás kékje az eget fürkészi,
Míg egyik kezével gyermekét keresi.
Egyre távolabbról hallja a sírását,
Míg végül elveszti szeme ragyogását.

Utolsó gondolata tán a kicsihez szállt,
Ki még fel sem fogta azt hogy árvává vált.
A hatalmas robaj után most síri a csend,
Csak a kisgyermek sírása törti meg.

Lassító autókban, döbbent tekintettek,
A szörnyű tragédián sokan könnyeztek.
Két teljesen ismeretlen embert sirattak,
Kik értelmetlenül, szörnyű halált haltak.

Mindenfelől segítő emberek jönnek,
De, hiába itt már senki sem segíthet.
Szánakozva nézték a síró csöppséget,
Kit nem vígasztal többé anyai szeretet.

Soha nem hallhatja anyja nevetését,
Nem élvezheti annak gyöngédségét.
Soha nem focizhat együtt az apjával,
Nem állnak a tükör előtt az első borotvával.

A legnagyobb vesztes lassan elcsitul,
Könnyes szemeire csendes álom borul.
Álmában talán egy angyal simogatja,
Fülébe a kedvenc énekét dúdolja...