Nem tudom elfeledni

Nem tudom elfeledni azokat a vidám perceket,
Mikor arról álmodoztam, hogy veled legyek.
Jó kedvre derültem már attól a gondolattól,
Hogy kedves mosolyod csak nekem szól.

Sugárzó és élettel teli tekintetedet látván,
A szívem egyre csak hevesebben kalimpált.
Oly jó volt elmélyedni hatalmas szemeidben,
Melyek ragyogtak, szikráztak a napfényben.

Derűt hozott az életembe már az, s boldogságot,
Hogy te is ugyanazt a szent levegőt szívod,
Amit én is sokszor magamhoz vehettem,
S a szerelem szent tüzének füstjével megfertőztem.

Engem már a fénylő hajad illata is elkábított,
Az érzés, hogy a közelemben vagy, mámorító volt.
Minden bánatomat, fájdalmamat félretettem,
S csak rád koncentráltam, kit nagyon szerettem.

Amikor jelenléted izzította a levegőt körülöttem,
Mintha egy más világban lettem volna, úgy éreztem.
Egy világban, ahol senki más sincs, csak mi ketten,
Senki sem zavar meg, s élünk szerelemben.

Tudtam, hogy akarsz engem, s én is így éreztem,
Valamiért mégsem lehettünk boldogok mi ketten.
Pedig ha bódult eszünket félretettük volna,
Talán könnyező lelkem érted most nem sírna.