Naplemente

A partról nézem a hatalmas tengert,

Ahogy a végtelen egy napot elnyelt.

Mindig körbejár keletről nyugatra,

Ámulok türelmén, sose hagyja abba.


Messzi a távolban vörösen izzik az ég,

Pár órája kék volt, minden csupa kék.

Vágtat a tűzszekér mindig a horizontra,

Körötte a felhőket, sorban gyújtogatja


Izzik az ég, vörösen, sárgán, s ezer színben,

Hogy valami, ennyire szép lehet sose hittem.

Lassan cammog lefelé a vén gyújtogató,

Ki öröktől láthatja, csak a Mindenható.


Tudom, nézi, s elámul, még Ő maga is rajta,

Ahogy lomhán elnyeli a tenger fénylő habja.

Biztosan tetszik az Úrnak, mit valaha alkotott,

Hogy reánk ennyi, gyönyörű csodát hagyott.