Mint egy csónak...

Mint egy csónak, úgy ringanak
Élettől bódult álmaim,
S megszeppenve szaladnak előttük
Nyöszörgő gyermek-vágyaim.

Álmosan pislog a csillag.
Győzelmi lobogót teszek
A szívem fölé, hogy úgy üdvözöljék
Őt a rózsaszín fellegek.

Csönd honol, a néma tájon
Halkan dúdol a könnyű szél.
Közben már valahol a nap hunyorog,
És megannyi víg szív mesél.

Vonat robog el állomás
Bágyadt csendjében: titokban.
Kedves levelek asztalon alszanak,
De szavaik a szitokban

Egyre távolodnak, úsznak
A kék hegyek felé úsznak,
Tengerek, sóhajok, üdvözölt szelek
Dallamára ringatóznak.

Remegő gyertya kezemben:
A fényében magam látom,
S mielőtt bármit mondhatnék halkan,
A kincsem benne találom.

*

Mostanában sok a vihar.
És vallom: félek is nagyon,
De tudom, hogy még elmehetek messze
Mint egy kis csónak: szabadon.

A hold szeret engem, érzem.
És én is éppúgy szeretem,
Mint az égi szőnyeget alkonyatban
Szép könnyharmatos szivemen.

És szeretem a fuvola
Édes-bús hangját hallani,
Mert víg és sír egymagában, mint aki
Örökre ment színt vallani.