Merengés

Szállnak a madarak ősszel egy másik, melegebb hazába,
És ott töltik telüket, de nem hiába!
(Mert ha itt maradnának,
Mind megfagynának…)
Szárnyra kelnek hát a nyár végén
És több ezer kilométert repülnek,
Majd megpihennek a völgyek mélyén.
Majd tova szállnak ismét déli irányba,
Aki ezt látja mindig megcsodálja.
Megcsodálja a madarak szépségét
S szívének ez okozza tán gyönyörűségét.

Nézni, és nézni, ahogy tova szállnak
És tudni, hogy ők nem élnek másnak,
Csak a szabadságnak, és a mának.
És immár nem látjuk őket. A gyönyörű hattyúkat,
Vadludakat, gólyákat és a szirti sasokat.
Elrepültek mind, messze-messze
Egyik madár nyugatra, a másik meg keletre.
És néha, mikor eszünkbe jut ez a látvány,
Arra gondolunk, bárcsak mi is szállnánk.
Szállnánk fel, a magas fellegekbe.
Így élünk mi emberek: mindig merengve….