Már nem él

Emlékezni és az emlékezetben maradni
Közben mély ürességben tovább haladni...
Forró nap volt akkor, ott álltam én
Olvaszthatatlan jégként, temető közepén
Nem sírtam, csak mikor hallottam a nevedet
Tudod, akkor bennem is megállt minden élet.
S az a szellő, mintha lelked járna örömódát,
Hogy velünk tölthetsz még egyetlen órát
Átakartalak ölelni, elmondani minden bánatom
De akkor jöttem rá, hogy elhagyott egy barátom
Álltam ott, és elvesztettem minden hitemet
Még utoljára meg akartam fogni a kezedet
Nem baj, ha nem szorít vissza, s mint a márvány hideg
Csak az a koporsó ne lenne, ami szétválaszt minket
Elakartam mondani, hogy te egy igazi jóbarát vagy,
De van mikor nem képes szavakat formálni az emberi agy.
Az a fekete nép akkor csak neked énekelte az utolsó dalt
Hogy akkor valaki itthagyta e világot, sok barátot...meghalt
És nem a név a fontos, hanem a bajtárs aki bennünk élt
Aki még akkor is tudott, mikor már senki nem remélt...
És Látod, mindenki körbeállja sírod és csak remél
De csak te tudod, hogy az a test már nem él...