Magány

Keserű a magány
De mégis vágyom rá
Menekülök előle?
Vagy én szaladok felé,

Életem ebből áll:
Menekülés és magány
Félek mindentől talán
Vagy csak az élettől csupán

Úgy érzem félek mert élek
És élek, mert félek
Akkor mégis mit tegyek
Meneküljek vagy lépjek

Ha menekülök egyszer utolér
És talán teljesen felemészt
Egy napon ébredve észreveszem
Hogy elkapott és én megszűnni létezem

De kínozni fog mindig míg élek
Elveszi lassan minden reményem
A könnyek az arcomon peregnek
És lassan nem értem, hogy miért teszik ezt

És szépen lassan már csak lépek
Bevárom hogy jöjjön a végzet
A könnyek mer nem peregnek
Csak csillognak a szememben

Várom, hogy mellém lépjen
De mégis mire várok?
A félelemre, magányra…nem az életre
Mely magához láncolt.

Akarom hogy mellettem legyen
Hogy mindennap vele ébredjek
Akarom hogy földre taszítson
Hogy utána felállítson

Inni akarom minden nap a mérgét
De magam sem tudom hogy miért
Ajkaimat érinti a méreg
És én azonnal fellélegzek

Mit akarok, hogy tovább tartson?
Vagy, hogy minél hamarabb vége legyen?
Nem akarom, hogy fájjon
De mégis azt akarom hogy velem legyen