Telnek a napok, múlnak az éjszakák.
Nehéz követni már
Csak hallgatom csendben az éj szavát:
Minden pillanatért kár.
Nem tarthat örökké minden szép perc,
Mely mosolyt fakasztott,
De mindenből új tanulságot nyersz,
Mi jött és elhagyott.
A mulandóság oly sokszor fájhat:
Mindent elveszteni,
Minden örömöt, és őrült vágyat
Végleg felejteni.
Hidd csak el: Örökké semmi nem tart,
Mégis ha véget ér,
Majd hoz az élet valami újat,
Hogy boldogabb legyél.
Én hiszem: A vég egyben kezdet is.
S ha most fáj is nagyon,
Ez az időszak arra megtanít,
Lépj túl a bánaton!
Nem csak a te hibád, hogy véget ért,
Bár most így gondolod.
Ha nem adsz fel mindent szerelmedért,
Felkel az új napod.
Felejteni nehéz, de kell remény.
Kell, hogy most erős légy
S a kínzó emlékek tengerén
Most végre partot érj.
Ha majd újra őszintén mosolyogsz,
S őszintén szól a dal,
A szép álmokra emlékezni fogsz,
De szíved mást akar.
Új célok, új vágyak éltetnek majd,
De addig itt leszek
S ha emléked téves irányba hajt,
Én megfogom kezed.
Végigvezetlek a helyes úton,
Hogyha elfogadod
Segítségem, s nem tűnődsz a múlton,
Mi már rég elhagyott.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-05-07
|
Merengő
Gini becsukta az osztálynaplót, és kinézett az ablakon, úgy, ahogy csak a matektanárok tudnak....
2026-04-25
|
Merengő
Gini a vörös bundával rendelkező róka egy padon ült és nyomkodta a mobiltelefonját. Az északi...
2026-04-16
|
Horror
Helga karjai és lábai fokozatosan elzsibbadtak. Az eszköz azonban megtartotta és szabad hozzáférést...
2026-04-11
|
Horror
A lábait a mellkasának nyomta és bokáit a vállára vette. A lány zihált és a kis szünetet kihasználva...
2026-04-03
|
Horror
A formás bölcsészlány lassan odasétált, majd ráhajolt az állványra. A popsija a levegőbe emelkedett....
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-12 00:00:00
|
Versek
A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-10 00:00:00
|
Versek
Azt hiszem, hogy szeretlek
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
Hozzászólások