Köszönet...

Már tizenkét éve, hogy fogom a kezedet
Akkor ejtetted foglyul a szívemet.
Azóta Te vagy az életemnek párja,
Az élet útján a lelkem hű társa.
Nem tudom kinek kellene hálásnak lennem,
Amiért Te lehettél az örök szerelmem.
Igaz valódban csak az én szemem lát,
A szerelem csodás szivárvány fátylán át.
Hisz szeretem a lelked minden rezdülését,
A mosolyodat, s a hangod csengését.
Szeretem a szemed tiszta csillogását,
S szívemen érezni szíved dobbanását.
Áldalak hát álmos, hűvös hajnalokon,
Mikor esőcseppje koppan ablakodon.
Áldalak egy fülledt nyár végi délután,
Mikor az arcod megcsókolja egy pajkos napsugár.
Áldalak ősszel a rozsdás fák alatt,
Hol lépteid megérintik a rőt színű avart.
Áldalak Téged a langyos esti szélben,
Hajadon megcsillanó csillagok fényében.
Áldalak Téged hideg, zord időben,
Mikor kezed fázósan didereg zsebedben.
Áldalak a bohó, tavaszi zsongásba,
Mikor a szerelem bimbóját kibontja.
Áldalak az évnek mindegyik szakában,
És a nappalokban és az éjszakákban.
Hisz oly mélyen ívódtál bele a szívembe,
Hogy a szempillád az én álmom zárja le.
Összetartozunk ahogy a hold és a csillagok,
Együtt lehetünk mi már csak boldogok.