Hajnal

Nem vagyok már gyermek.Se naív,se tiszta.
Meglegyintett a gyűlölet,ez a sötét spiritiszta,
s hervadt éveimen a kopott álmok fénye,
mégsem hagyott el soha a remény tündérlénye.
Láttam magam átváltozni sötét hercegnővé,
lábam nyomán mosolyokat megdermedni kővé,
szürke alkonyokat,vágyak sorvadását,
miközben az elmúlás járta rideg táncát.
Évek tengerében hűen őriztem egy arcot,
az idő ellen vívtam fakó,vesztett harcot,
a múlt fáklyája mégis porrá égett halkan,
s én eléneklem e letűnt kort egy szánalmas kis dalban.
Az álmok szépek,de hazugok.Csak ébredésed tiszta,
mikor lelked hosszú útról az életbe tér vissza.
Az ábrándok földje halott ország régen,
s te túl soká időztél e sötét mindenségben.
Feledni elég egy pillanat.Talán szép volt,de élni kell.
Alvó Hattyú,gőgös álmodból ébredj fel!
Mert egy valamit sosem szabad feledni:
a hajnal a legszebb,bár az álmok végét jelenti.

(A vers utolsó sora idézet egy filmből.)