Hagytam

Ahogy ott ültem, vártam...
Hogy a csönd magával rántson.
Csak figyeltem szótlanúl
A várost, ahogy mellettem elvonúlt.

Emberek seregét hagytam,
Hogy közömbösen átnézzenek rajtam.
Lehet valóban nem voltam ott?
Egy veréb a lábam mellett csipogott.

Gyorsan rágyujtottam volna egy szálra,
Mielött a láng a széllel tovaszállna.
De nem éreztem füstjének szagát... se ízét,
Csak magamban kotorásztam bódító emlékét.

S ahogy ott ültem tudtam...
Hogy a vak csodára vártam.
Csak bámultam szótlanúl
A viharfelhöt, ami felettem tornyosúlt.

Verebek hadát hagytam,
Hogy gúnyosan csipkelödjenek rajtam.
Talán nem is rajtam nevettek?
Egy morzsa fölött a kövön veszekedtek.

Gyorsan rápillantottam volna a nyárra,
Mielött a színekkel és illatokkal továbbálna.
De nem éreztem sugarának szédítö melegét,
Csak az ürt, emlékeim üres végtelen mélységét.

S ahogy az idö mozgásba lendített volna
Én még maradtam...
...Mintha...
Mintha az életem elmenni láttam volna...