Emlékezned kell...

A hajnal most újra rádköszönt,
s Te már fázol egyedül.
A köd lassan mindent körbevesz,
úgy érzed, emlékezned kell.

Bíztál és szerettél valakit,
aki a ködben elveszett.
Elvitte magával az álmaidat,
de a szívedben Ő megmaradt.

Volt idő, mikor még nem hitted,
mikor még csak az álmaidat kerested.
Együtt léptetek a jövő kapuja felé,
de egyedül maradtál a csata mezőjén.

Köd borított mindent,akár csak most,
és Ő nem volt melletted, csak a fájdalom.
Feledni nem tudod, benned él örökké,
de talán nem is akarod, hiszen emlék.

Ami nem csak rossz és kínzó remegés,
hanem mindent elsöprő szenvedély.
Olyan szerelem, ami mindent átölel,
és úgy érzed e nélkül nincs "értelem".

A köd lassan eltűnik, és reggel lesz.
A felkelő nap sugara felmelegít mindent.
Átjárja a tested , és a lelked minden zugát,
és Te nyugodtan bezárod a múlt kapuját.