Emlék

A gyermekkor gyorsan elszállt felettem,
Az ifjúságom is lassan már felejtem.
Tűnődve nézem szigeten az öreg padot,
Mely kettőnknek annyi szép emléket adott.
Hol egymás kezét fogva néztük az eget,
Számoltuk a csillagokat mennyi is lehet.
Mámorító volt az odaadó csöndes ölelés,
A szeretettel simogató drága női kéz.
Hol mondtuk egymásnak, szeretlek,
Amíg csak élek téged nem felejtlek.
És még itt áll az öreg terebélyes platán,
A vésett szível és neveddel az oldalán.
A séta mit lassan, újra itt megteszek,
Egyre csak hozzák a szép s szebb emlékeket.
Szinte barátként intenek, üdvözölnek sorba,
Emlékeim sárgult levélként hullanak a porba.
Így múlik felettünk, rohanva földi életünk,
De mit fogadtunk, nem engedtük el kezünk.
Eggyüt nézzük felettünk a csillagokat,
Látogatjuk még a szigeti öreg padokat.

Kőri