Élni

A nap mely felvirrad,
A hold mely elővillan,
A csillagok ragyognak,
A lelkek békében nyugodnak.

Nyugodt az álmom,
Békésen várom,
Messze az éj,
Közel a vég,
De van még idő szólni,
Van még idő futni.

Képek villannak,
Álmok elő buggyannak,
Tettek vesznek a létbe,
Fények a képbe.

Nyugodtan várom,
Hogy lépjen mit látom,
És csillag legyen az égen,
Ragyogó napsütésben,
Szivárvány legyen a létben,
Kinccsel az üregében.

Napsütötte hely kéne,
Tenger mosta partra lépne,
Ülnék sörrel a kézben,
Bámulnék a napsütésben.

Állom mely messze száll,
Egy emlék mely vissza jár,
Barát, ki nem feled,
Szerető, kinek én kellek,
Egy két igaz szó,
Sokat mondó igaz jó.

Hegyek vesznek a semmibe,
Halálok az életbe,

Életek a semmibe,
Könnyek a kezekbe.

Könnycsepp gördül az arcon,
Vércsepp a karon,
Kereszt van a lábon,
Koponya az asztalon,
Gyertya lángja nagyot lobban,
Fejem fája nagyon roppan.

Alföld és puszta síkság,
Magas és fénylő hátság,
Gyémánt patak csobogása,
Halott erdő suttogása.

Kihalt a táj és lépek egyet,
Elhalt a szó, de kérek egyet,
Kardom villan,
És nézek egyre,
Miért is vagyok sötétségben,
Mikor szemem semmit sem lát a fényben.

Eltakar egy fa árnyéka,
Gondatom egy másik síkja,
A halhatatlan erő titka,
A múlás fájó valója.

Elrepülök egy szép nap innen,
Elveszek a messzeségben,
Ha hív egy szó: „gyere”,
Vissza nézek, de többé nem lépek,
Megállok a lebegésben,
A föld vonzáskörében.

A nap mely felvirrad,
A hold mely elővillan,
A csillagok ragyognak,
A lelkek békében nyugodnak.