Élet

Hervadt vágyakon ül szellemed,
Bú, gyász, mi nem kell neked.
Benned ring a nyárutói éjjel
Tűnt álmai, mit szórtak széjjel
Csillagok, jaj, ércfényű csillagok,
Ti ezüstharmattól könnyes dalok!

Zúg patakod, és lovad vágtat,
Míg rajtad levél szárad.
Rikolt a Sátán, a dobját veri,
Amit teszel, ő nem szereti,
És halkan dúdol hozzá valaki...
Úgy borongnak Isten ablakai.

Ha elfáradunk, bocsásd meg ezt,
De nehéz ez a kereszt,
Én csak vonszolva viszem, és gyöngén,
Így tudni, mily hazug voltam én,
És hazug vagyok, és neked bús vár,
Mi egyrecsak kántálja: halál! Halál!