Egy vers?! az ÉS-ből

SZIJJ FERENC
Kenyércédulák / Péntek


Nehéz, feltételes munkát végzek,
ahol a feltétel bármi lehet: nyúl szalad
a mezőn, s észreveszed véletlenül
a vonat ablakából. Biciklis fordulna vissza
az úton, de a kormányra akasztott táskája
az ellenkező irányba húzza. Megszólal
a kenyérgyár dudája, mindenki biztos lehet,
csak bennem üti fel a fejét észrevétlenül
a kétely, hogy számon vagyok-e tartva
hosszabb távon, vagy csak megszülettem,
s azóta azt is elfelejtették, hogy miért,
milyen ínségből és ki helyett, s én miféle
utódokat nemzek, egy egész hadsereget,
akik egy percig se várnak, rögtön gyanakodni
kezdenek, némelyek kinézet, mások elhallgatás
alapján, pedig hogy nézek ki, melyik kinövés
van az apró vereségeknek indult, de aztán
egyetlen nagy lemondássá sűrűsödött
színleléstől, és melyik csak úgy, természettől,
vagy elhallgatni ennél jobban a kulcsfontosságú
szervek titkos működését hogyan lehetne.

És hogy milyen nehéz: mint hazatérőket vezényelni
ócskavassal megrakott tehervagon mögül,
hogy térjenek haza, tűnjenek el az otthonukban,
hadd fojtsam bele ebbe a semleges tömegbe
a nevetésemet. Az emlékek nélküli időben
amúgy is hátrányos a túlzott létezés.

Nem baj, végül elfogy a feladat, vagy csak
a hátad mögé kerül. A szabad tervezésben
egy anyagszerű pont leszek, az elég nekem,
talán túl sok is.